Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

AZ: Második fejezet-kritika: olcsó bohóckodás, amin nem félünk, de legalább nevetünk

AZ: Második fejezet-kritika: olcsó bohóckodás, amin nem félünk, de legalább nevetünk

Zene, Film & Kultúra

AZ: Második fejezet-kritika: olcsó bohóckodás, amin nem félünk, de legalább nevetünk

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin - 2019.09.04. 08:30

Azt vártam, hogy lebegni fogok, de még csak el se rugaszkodtam a földtől. Megnéztem az AZ: Második fejezet című filmet.

Stephen King-nél mindig is fontos téma volt a gyermekkor és a felnőtté válás. Az AZ ezt a két témát egyesíti. Mivel magát a regényt nem olvastam, ezért a kritika során nem is fogok elmélyülni az alapmű és a filmes feldolgozás közötti különbségekben, valamint abban, hogy milyen hiányosságok vannak Muschietti filmjében, amit King olyan zseniálisan papírra vetett. Éppen ezért előre is elnézést kérek azoktól, akik nagy rajongói a regénynek, és esetleg valami butaságot írnék.

Bevallom őszintén, nekem nagyon tetszett a 2017-es AZ. A sajtóvetítés előtti este megnéztem újra, hogy teljes legyen a kép és a történet. És most, hogy láttam az új részt, nagyon szomorú vagyok. Ahogy King regényének, úgy Muschietti alkotásának is vannak mélyebb bugyrai, amibe le kell ásnunk. A következő sorokban kizárólag az én személyes véleményemet olvashatjátok!

Először is szögezzük le, hogy mindenki mást vár az AZ 2-től. Lesz az átlag mozinéző, aki azt se tudja, hogy mire ül be, csak meglátja a 18-as karikát, valamint azt, hogy horror, és azt várja, hogy a film kiijessze belőle a szart is, vagy legalább szanaszét fröcsögjön benne a vér, repkedjenek a végtagok meg a belső szervek. Na, ők mind csalódni fognak. Bár rengeteget lehetett hallani Jessica Chastain-től, aki a felnőtt Beverly-t alakítja, hogy ebben a filmben láthatjuk a műfaj eddigi legvéresebb jelenetét. Ebben nem is hazudott. De nem olyan formában lesz a legvéresebb, mint ahogy a legtöbben várnák. Vannak a regény rajongói, akik már az első résszel kapcsolatban is sok mindennel nem értettek egyet. És vannak az olyanok, mint én, akik nem olvasták a könyvet, és valami oknál fogva várták a folytatást.

Ha már horrorfilmről beszélünk: nézzük, hogy mi van a rémisztgetéssel? Pennywise félelmetes maradt? Sose volt az! Legyünk őszinték, ha 2017-ben megijedtünk az AZ-on, az nem Pennywise miatt volt, hanem a rohadt hangos hangeffektek miatt. Félreértés ne essék, Bill Skarsgard zseniális az őrült, táncoló bohóc szerepében, a hibát Andy Muschietti-nél kell keresni, aki bár jól ért a rendezéshez, de ha rémisztgetésre kerül sor, akkor mutatkozik meg az ürge tehetségtelensége. Ha megnézem a két filmet, Pennywise-nak csak egyetlen egy olyan jelenete volt, amire azt tudom mondani, hogy hátborzongató és feszkós. Amikor Georgie-t lehúzta a csatornába. Oda nem kellett semmilyen hirtelen ijesztgetés, hiszen elég volt a csatornából elmebeteg, már-már pedofil pofával kukucskáló bohócra néznünk, és feszélyezve éreztük magunkat.

Sajnos a Második fejezetben egy olyan másodperc nincs, amire azt mondhatnám, hogy feszélyezett, azt meg főleg nem, hogy ijesztő. A legtöbb esetben inkább röhejes. Pennywise eléggé háttérbe szorul, a helyét a CGI-lények veszik át, amiken az ember tényleg csak nevetni tud, és ahogy hallottam a teremben, nem én voltam az egyetlen, aki jókat derült rajtuk. Őszintén szólva sokkalta félelmetesebb az, ahogy a felnőtt Vesztesek a múltbéli traumákat próbálják levetkőzni magukról, de képtelenek rá. Nem akarok spoilerezni, de meglátjátok ti is, hogy az első részben látott személyes küzdelmek hogyan nyilvánulnak meg a karakterek 27 évvel későbbi énjénél. És ez azért van így, mert amúgy az AZ egy dráma, ami horrorisztikus elemekkel van megspékelve. De Muschietti még azokat a jeleneteket sem tudja normálisan tető alá hozni, amiben a félelem és a horror lenne a főszereplő.

Ha már szóba jöttek a felnőtt karakterek. James McAvoy és Jessica Chastain hozzák a megszokottat, de aki engem is meglepett, az Bill Hader, aki a felnőtt Richie-t alakítja. Ahogy nézegettem, a külföldi kritikusokat is az ő játéka fogta meg igazán, sőt valaki még Oscar-jelölésről is beszélt. Mondjuk ezt azért túlzásnak tartom, de tény, hogy a színész kimagaslik a gárdából. A Vesztesek mellett megjelenik néhány korábbi karakter felnőtt kiadása, mint például Henry Bowers, aki még mindig egy rohadt nagy kihagyott ziccer az én szememben. Nem tudom, hogy a regényben mennyi szerepet kap a karakter, de biztos vagyok benne, hogy ennél ha nem is többet, de sokkal jelentősebbet. Már az első filmnél láthattuk, hogy Pennywise milyen könnyen képes irányítani a srácot, akit az apja meggyilkolása után lecsuktak. Bowers felnőtt énje is megjelenik a Második fejezetben, és az első jelenete alapján azt gondoltam, hogy ő lesz Pennywise jobbkeze, egy földi mészáros, egy gyilkológép, akit megszáll a démon. Ehhez képest a 165 perces játékidőből kapott nagyjából tízet, ami ebben a formában felesleges és elfecsérelt.

Az amúgy elég hosszú, és sokak számára biztos unalmas film leginkább arról szól, hogy a karakterek hogyan találnak vissza önmagukhoz, hogyan találják meg, amit elfelejtettek, és hogyan próbálják legyőzni a múlt démonjait. Ebben a filmben viszontlátjuk a gyerekszínészeket is, akiket flashback formájában hoznak vissza a történetbe, és így találkozik King két központi témája, a gyermekkor és a felnőtté válás. Na, de jól néz ez ki filmen? Muschietti egyszerűen nem tud semmit sem kezdeni a gyerekekkel, vagy egy, már az első részben egyszer látott jelenetet mutatja meg újra, vagy egy olyan plusz tartalommal szúrja ki a szemünket, ami teljesen érdektelen. Ez persze nem csak a rendező, de a forgatókönyvíró, Gary Dauberman hibája is. Őszintén szólva, még úgy is észreveszem, hogy a film mely részei lettek átemelve a regényből, és mi az, ami az alkotópáros kobakjából pattant ki, hogy nem tudom, mi van a könyvben. És így kapunk egy felemás, kidolgozatlan és kiegyensúlyozatlan filmet, amiben nem sok köszönet van.

Összességében az AZ: Második fejezet meg sem közelíti az első rész szintjét. Talán jobb lett volna, ha itt már csak a felnőtt Vesztesekre fókuszáltak volna, és hanyagolták volna a gyerekeket. Így viszont látszik hogy Muschietti figyelmét túlságosan is lekötötte a gyorsan érő tinédzserek CGI-val történő visszaalakítása, és nem jutott ideje a horrorisztikus részekre. Pedig, ha inkább ezekre feküdt volna rá, talán a forgatás végére sikerült volna legalább egy olyan jelenetet megrendeznie, amire azt mondhattam volna, hogy igen, ez félelmetes volt, vagy legalább is hátborzongató.

Sajnos ebben a formában az AZ: Második fejezet egy magasabb költségvetésű, mégis olcsó folytatása és egyben lezárása a történetnek.

Borítókép: MovieWeb

Legolvasottabb hírek