promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Augusztusban jön A mi kis falunk 4. évada
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Két hét múlva visszatérhetünk végre Pajkaszegre!

[[adv]]

2017-ben indult el az RTL Klub A mi kis falunk című sorozata, amely az elejétől fogva megvette kilóra a nézőit, és azóta is hatalmas népszerűségnek örvend.

A széria első két évada 2017. és 2018. év elején került bemutatásra, a harmadik évadnál azonban a csatorna szakított ezzel a rendszerrel. A sorozat rajongói már tavaly ősszel láthattak 5 epizódot a harmadik évadból, ami az idei év első felében folytatódott.

Az új évad részeit is ugyanígy tűzi műsorra az RTL Klub. Augusztus 31-én, szombaton debütál az első része. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány részt kapunk ősszel, és hányat jövő év elején.

Egy rövid ismertető az új évadról:

A harmadik évad befejező epizódjában elcsattant egy rég várt csók Teca és a pap között, ezért garantált, hogy a romantikus szálnak, így vagy úgy, de lesz folytatása. A polgármester ezúttal majd az életéért aggódik. Az új lakók, Viki és Zsolt egyre nehezebben viselik a falusi életet. Stoki kemény rendőrszívét egy új nő dobogtatja meg. Erika unokatestvére, Ildikó jelenléte Gyuri idegeit teszi próbára. A negyedik évadban érkeznek majd új szereplők is, hogy felkavarják Pajkaszeg lakóinak életét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás