promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
10 érdekesség a 10 éves Becstelen brigantykról
Borítókép:  Wallpaper Cave
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tudtad például, hogy ebben a filmben is feltűnik Samuel L. Jackson? Tuti, hogy nem szúrtad ki.

[[adv]]

Augusztus 15-én kerül mozikba Quentin Tarantino 9. filmje, a Volt egyszer egy Hollywood. Emellett éppen ma ünnepli 10 éves évfordulóját a rendező szerintem egyik legjobb filmje, a Becstelen brigantyk.

Hamarabb is elkészült volna, de a film forgatókönyve 10 éven át készült, ugyanis Tarantino-nak nem volt semmi ötlete a befejezést illetően. Ezért belevágott a Kill Bill 2-be. 2009-ben mutatták be végül a Becstelen brigantykot, és azóta is nagyon megosztja a Tarantino-fanokat. A magam részéről a Django elszabadul és a Ponyvaregény mellett a rendező harmadik legjobb filmjének tartom. Ezért is gondoltam, hogy az évforduló alkalmára összegyűjtök 10 érdekességet, amit talán még nem tudtatok a Becstelen brigantykról.

1. Tarantino filmje Enzo G. Castellari 1978-ban bemutatott Inglourious Bastards című filmje nyomán készült. Azonban a két film közötti hasonlóságok kimerülnek abban, hogy mindkettő egy csapatnyi nácivadász amerikai katonáról szól a II. világháború idején. Tarantino anno megkereste Castellari-t, hogy engedélyezze az eredeti film címének használatát. Az olasz rendező cserében annyit kért, hogy hadd cameózzon a filmben. A jelenetet fel is vették, azonban később Tarantino ezt kivágatta.

2. Az előző érdekességhez kapcsolódik, hogy a fim Cannes-i bemutatójára még nem készült el teljesen a film. A majdnem több mint háromórás verziót a bemutató után Tarantino a film vágójával két nap alatt 2 és fél órásra redukálta le, aminek következtében odaveszett többek között Castellari cameója is.

3. Ha már cameo…A film egyik jelenetében egy rövid ideig feltűnik Bela B., a Die Ärzte nevű német együttes dobosa, aki egy jegyszedőt alakít. A zenész egyébként nagy rajongója Tarantino munkásságának.

4. Visszatérve még egy kicsit Castellari-hoz… A fináléban az amerikai csapat tagjai olasz filmeseknek adják ki magukat, hogy bejussanak a náci filmbemutatóra. Az Eli Roth által alakított Donnie Donowitz Antonio Margheriti néven mutatkozik be. Ez az álnév azonos annak az olasz rendezőnek a nevével, aki a Kannibál Apokalipszis című kulthorrort rendezte, ami mellesleg Tarantino és Roth egyik kedvenc filmje. Aldo Raine, akit Brad Pitt játszik, pedig egy Enzo Gorlomi nevű férfinak adja ki magát; ez volt Enzo G. Castellari eredeti neve.

5. Eli Roth-hoz tartozó érdekesség, hogy ő rendezte a filmben látható Nemzet büszkesége című rövidfilmet, ami mindössze öt és fél perces, de direkt olyan jelenetét vágták bele a Becstelen brigantykba, hogy egy egészestés háborús film látszatát keltse. Még egy apróság, hogy Roth elmondásai alapján két dolog segítette őt az agresszív karakternek a megformálásához. Az egyik a túlzottan szűk és kényelmetlen nadrág, amit a forgatáson hordania kellett, a másik pedig, hogy a színész Miley Cyrus számokat hallgatott a felvételek előtt.

6. Németországban tilos náci szimbólumokat bármilyen formában is megjeleníteni. Éppen ezért a Becstelen brigantyk német reklámanyagairól eltávolítottak minden horogkeresztet, továbbá a film honlapjáról is eltüntették a szvasztikát, a sisakokon pedig egy golyó ütötte nyom látható a náci szimbólum helyett.

7. A Becstelen brigantyk forgatókönyve angol nyelven íródott, ehhez képest a filmnek mindössze 40%-ban beszélnek angolul. Emellett vannak benne német, francia és olasz párbeszédek is. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy a Landa ezredest alakító Christoph Waltz mind a négy nyelven megszólal a filmben. Mivel a színész osztrák származása miatt anyanyelvi szinten beszél németül, őt kérték fel saját karakterének szinkronizálására a film német verziójában.

8. Samuel L. Jackson Tarantino eddigi 9 filmjéből 6-ban szerepelt. A Becstelen brigantykban csupán csak a hangját halljuk, mint a film narrátora. A színész neve egyébként nem szerepel a film stáblistáján.

9. A Becstelen brigantyk összesen 8 Oscar-jelölést kapott. Ezek közül csupán egyet váltott díjra, amelyet Christoph Waltz kapott meg Landa szerepéért. Ezzel a színész az első volt, aki egy Tarantino-filmben való szerepléséért vehette át az aranyszobrot. Waltz aztán a rendező következő filmjében, a Django elszabadulban nyújtott alakításáért is megkapta az Oscar-díjat. Ezzel gyakorlatilag felállított egy egyedi rekordot, hiszen ő az egyetlen kétszeres Oscar-díjas színész, aki mindkét díját egy-egy Tarantino-filmért kapta meg.

10. Tarantino úgy nyilatkozott, hogy a Becstelen brigantyk nemcsak egy háborús film, de egyben egy spagettiwestern is. Éppen ezért a film eredetileg a Volt egyszer egy náci megszállás alatt lévő Párizs címet viselte. Később ezt a stúdió nyomására megváltoztatta. Ehhez tartozó érdekesség, hogy a film címe angolul Inglourious Basterds (helyesen: Inglourious Bastards), amiről Tarantino azt mondta, hogy soha sem fogja elárulni, miért írta helytelenül.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás