promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Anna nekiáll, és magyarul gyilkol le mindenkit egy étteremben
Borítókép:  Anna szerepében Sasha Luss. Forrás: IMDB
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Indexen mutatták be Luc Besson új filmjének magyar szinkronos előzetesét.

Arról már mi is beszámoltunk, hogy április közepén mutatták be az Anna című film előzetesét.

Akkor kollégám azt írta többek között a filmről:

„Az utóbbi időkben filmek terén eléggé nagy volt a csend az író-rendező körül, de csak azért, mert belekeveredett egy szexuális zaklatási botrányba. (...) Pont a botrány miatt tartották vissza az Anna című filmjét is, mivel a Lionsgate nem akarta, hogy a vádaskodás közepette dobják piacra. (...) A főkarakter, vagyis Anna, egy orosz szupermodell, de ahogy az előzetesben is látni fogjuk, inkább a hidegvérű gyilkolást szereti. Muszáj is, mert Sasha Luss egy bérgyilkos szerepébe bújik bele. A színésznő már azzal le tud venni a lábáról mindenkit, ahogy kivitelezi az akciókat. Luss mellett olyan színészeket láthatunk még, mint Cillian Murphy, Luke Evans, és a varázslatos Helen Mirren. Ugyebár Besson nem csak rendezte, hanem ő is írta az egész sztorit.”

A film tervezett magyarországi bemutatója július 18.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás