Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Elrabolt világ: az űrlények csak a Trumpos pólójukat hagyták otthon

Elrabolt világ: az űrlények csak a Trumpos pólójukat hagyták otthon

Zene, Film & Kultúra

Elrabolt világ: az űrlények csak a Trumpos pólójukat hagyták otthon

Zene, Film & Kultúra

fib - 2019.03.22. 08:33

Az Elrabolt világ kegyetlen idegenjei leigázni jöttek a Földet, de elfelejtették, hogy az emberiséget sosem taszíthatja senki rabszolgasorba.

Annyiszor foglalták már el a Földet a marslakók, hogy szinte fel sem tűnik egy újabb invázió. Láttunk mindent: gonosz, emberevő répákat ugyanúgy, mint gondos háziasszonynak álcázott felderítőt, csápfejű nyálkás lényeket és hatalmas agyú hódítókat, akik gennyes pattanásként pukkadtak ki egy musical-slágertől. Volt xenomorph és testrabló, de volt apró aranyos kis lény is, aki csak haza szeretett volna repülni. Az Elrabolt világ (Captive State) a sort egy hatalmas kaktusz-szerű űrlénnyel bővíti, amelynek egyetlen célja, hogy jól kizsákmányolja a bolygót, miközben rabszolgasorba taszítja az emberiséget. És mit csinálunk mi, emberek? Semmit, boldogan tűrjük, hogy elvigyenek mindent, és még csak annyit sem mondunk, hogy ezt talán nem kéne. Nehéz lenne azonban számon kérni őket a gyávaságukért, hiszen az idegen lények nyújtanak is valamit: békét hoznak. Az örökké harcoló emberiség végre harmóniában él, nincsenek összetűzések, nincsenek háborúk, ez a szép új világ, ahol rabok vagyunk a saját bolygónkon. Valamit valamiért.

Nem változott mindenki szolgalelkűvé persze, egy maroknyi ellenálló titkos csoportot hoz létre azzal a céllal, hogy jól odavágjanak a földönkívüli kaktuszoknak. Mivel az elnyomók mindent és mindenkit megfigyelnek, úgy kell működniük, mintha nem is léteznének. Nehéz azonban elrejtőzni, hiszen ha a drónokat ki is cselezik, a földi rendőrség dörzsölt csoportfőnökét, William Mulligant (John Goodman) aligha tudják lerázni magukról. A férfi úgy lohol utánuk, mint egy pitbull, és várhatóan olyan erővel is csap majd le rájuk, amint utoléri őket. Bár kollégái szerint a béke boldog korszakában már senkinek sincs kedve lázadozni, pláne, hogy a legutóbbi ilyen alkalommal az űrlények kegyetlen megtorlása Chicago egy teljes városrészét semmisítette meg. Mulligan azonban hajthatatlan, az előző nagy forradalmi sejt a hírek szerint elhalálozott vezetőjének öccsét szemelte ki magának, abban bízva, hogy ő majd elvezeti a bátyjához. Gabriel (Ashton Sanders) nem nagyon akar pattogni, eszébe sincs újabb forradalmat csinálni, egyszerűen csak le akar lépni a városból. Tervét azonban a titkos lázadók akaratlanul is áthúzzák, és az események magukkal sodorják Gabrielt és Mulligant egyaránt.

Az ellenállók szervezete olyan titkos, hogy még a nézők sem gyanítják eleinte, hogy ki lehet tagja a csoportnak, a vezető kilétéről pedig végképp nem lehet sejtésünk. Legalábbis Rupert Wyatt rendező és társ-forgatókönyvíró (David Crockettel együtt) szándékai szerint, valójában azonban hamar kikövetkeztethetjük, hogy ki az a prostituált (Vera Farmiga), aki nagyon szoros kapcsolatban áll Mulligan nyomozóval, és persze azt is, hogy a rendőr miként és miért akarja lebuktatni a lázadókat.

Az, hogy a film első harmadában válaszokat találhatunk a fináléig feszített nagy kérdésekre, sok film élét venné el, az Elrabolt világ azonban nem a nagy csavarért igazán érdekes. Hanem azért, mert új életet lehel egy végletekig kifacsart műfajba. Nem nagyon bíztam benne, de Wyatték bizonyítják, hogy lehet még izgalmas dolgokat kihozni egy inváziós sci-fiből.

Hiába követjük nyomon a rendőrt, aki a lázadók sarkában jár, és hiába látjuk a csoport több tagját is, a filmnek nincs főszereplője. Az Elrabolt világ hőse ugyanis a hatalom ellen lázadó ember, legyen az akárki.

Lehallgatók, drónok és bőr alá ültetett, helymeghatározó chipek össztűzében csak a kezdetleges módszerek működnek, a betárcsázós internet, a nyomtatott sajtó és a postagalamb. Mintha egy időutazásra küldött kémfilmet látnánk, amiben nem az egyes embereket követjük, hanem az üzeneteiket, az információáramlást, és ez sokkal izgalmasabb, mint tucatnyi CGI sci-fi akció (amiből azért persze itt is kapunk egy keveset). Régivágású film lett az Elrabolt világ, nagyon egyértelmű üzenettel: az emberiséget nem lehet csak úgy leigázni.

Ezzel kapcsolatban lehet ugyanakkor némi kifogásunk. A fene nagy ellenállás közepette ugyanis mintha egy kicsit túltolták volna a politikát. Baromi nehéz nem arra gondolni, hogy amikor gátlástalan elnyomókról beszélnek, akik a saját gazdagodásukra használják ki a Földet, akkor valójában nem az űrlényekről, hanem nagyon is földi vezetőkről beszélnek az alkotók. Ami nem baj, hiszen mindenkinek szíve joga utálni a hataloméhes diktátorokat, akik a béke hamis ígéretével szédítik a népet, csak ezzel a túl egyértelmű utalással értelmüket vesztik az idegenek. Nem kell ahhoz iderepülni a Tejút túloldaláról, hogy egy kicsit leigázzanak bennünket, le vagyunk mi magunktól igázva. Szerencsére azonban ez nem válik nyomasztóan aktuálissá. Egyik űrlény sem jelenik meg I love Trump, vagy Putyin, marry me! feliratú pólóban, vagyis inkább ránk bízzák a döntést, hogy kire asszociálunk a gonosz kaktuszok láttán.

Mivel nincs valódi főhős, vagyis aki azzá válik, azt egyrészt most nem leplezhetjük le, másrészt ő végső soron a mozgalom közös akaratát valósítja meg, így nem egyénként, egyéni főszereplőként cselekszik, az azonban biztos, hogy John Goodman a nyomozó szerepében zseniális. Sajnos az előre az év sci-fijének kikáltott filmet végül mégsem szerették annyira a meghatározó kritikusok, így aligha lesz ott jövő ilyenkor az Oscaron, pedig Goodman megérdemelne végre egy arany szobrot. Ha az űrlények, a leigázás és kémjátszma hidegen is hagy, már csak az ő játékáért érdemes megnézni az Elrabolt világot.

Borítókép: Forrás: clevescene.com

Legolvasottabb hírek