promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pilótaként nem ihatta magát halálra az Iron Maiden énekese
Borítókép:  Business Jet Traveler
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Bruce Dickinson, az Iron Maiden énekese frenetikus fellépéssel és szöveggel lepte meg az egyik spanyol tévé showműsorát. A 60 éves angol zenész pilótaként dolgozott, vívóként eséllyel pályázott az olimpiai részvételre, vagyis volt miről beszélnie. Mint kiderült, esze ágában sincs nyugdíjba vonultatni az együttesét. 

Igazi gyönyszemre lelt a Lángoló Gitárok nevű blogoldal, amikor felfedezte az alábbi Bruce Dickinson-interjút a spanyol Movistar+ csatorna Late Motiv című beszélgetős műsorában. Az Iron Maiden frontemberének szereplését akkor is élmény látni pár percig, ha semmit sem értünk belőle (például azért, mert az angol szövegre rámondják a spanyolt), a bevonulás mindjárt fergetegesre sikerült (0:30-tól), és a nagy közönségsikert arat, amit csak tetéz, hogy kezdésként majdnem hasra esik.  

Az igazi show csak ekkor kezdődik, minden idők egyik legjobb heavy metal-énekesének óriási szövege van. Persze, aki pilóta, élsportoló és egyben egy világklasszis zenekar énekese, attól ezt el is várjuk. A Lángoló Gitároktól hosszabb részeket lefordított, minden mondata kincs, mi most ebből szemezgettünk.  

A dalszövegekről: 

Halálról, feltámadásról, háborúról, éhínségről, dögvésztől írjuk a dalainkat, de ez mindenkit boldoggá tesz. 

A nem tervezett visszavonulásról: 

Így van a rock and roll zenekaroknál: mi sosem halunk meg. Még ha a szó szoros értelmében halottak vagyunk, akkor sem halunk meg.

Arról, hogy miért nem tették be az olimpiai csapatba: 

A hetedik voltam az országos listán. Az olimpiai csapatban az első, a második és a harmadik helyezett van benne. A hetedik hely nem egyenlő a harmadikkal. Szerettem volna-e kiutazni az olimpiára? Hát persze! A válogatott mez nagyon szép és a melegítő is elég menő.

Arról, hogy saját gépük van-e, ha már van saját pilótájuk: 

Nincs Iron Maiden-repülőgép. Van egy mondás: ha valami tud repülni, úszni, vagy dugni, béreld ki! Szóval mi is béreltük a gépet. És közel tíz évig voltam az alkalmazottja annak a légitársaságnak, amelytől béreltük, mert akkoriban teljes állásban dolgoztam pilótaként. Hat és félezer repülési órán voltam túl, vittem vakációzni az embereket. Sosem jöttek vissza. 

És a pilótamunka szépségéről: 

Attól is megóvott, hogy halálra igyam magam. Maradt a tea és a kávé, ennyit erről.

Mindebben az a szép, hogy igaz. A Wikipedia alapján Bruce Dickinson pilótaként különleges feladatokat is kapott. 2006 nyarán az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus miatt Libanonból kimenekített brit állampolgárokat szállította. 2007 februárjában ő vitte a Rangers FC futball csapatát Izraelbe a Hapoel Tel Aviv elleni UEFA-kupa mérkőzésre. 2008 szeptemberében Egyiptomban rekedt 180 turistát vitt haza. 2010. október 20-án szintén ő vitte a Liverpoolt a Napoli elleni Bajnokok Ligája-meccsre. Az Iron Maiden 2008-as világkörüli turnéján az utasszállító kapitányaként természetesen maga Dickinson szállította az együttest és segítőit a turné egyes állomásaira.

Ha már Iron Maiden, a végén zenéljünk is. Egy szám, amelynek első másodperceibe szerelmes voltam középiskoláként – most újra fellángolt a szerelem. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás