promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mike Shinoda új dallal készít fel minket a koncertre
Borítókép:  Fotó: Frank Maddocks
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Shinoda fellépése jövő héten, kedden, azaz március 12-én lesz az Arénában, mi pedig az új dalával hangolódunk rá, vagyis inkább annak klipjével. 

Már csak néhányat kell aludni a Linkin Park társénekesének budapesti koncertjéig, de addig sem maradunk Mike nélkül, hiszen az énekes-dalszerző egy vadonatúj videóklippel hangolja a közönséget a március 12-i fellépésére, itt az „I.O.U.”.

Shinoda dalszövegíró, előadóművész, lemezkiadó, filmrendező és vizuális művész is egyben, sosem unatkozik. Bennington halála óta eltelt hónapokban a művészetekbe menekült a gyász feldolgozását segítendő. Az eredmény a kritikusok által elismert szólólemez, a Post Traumatic lett. Az album szerelmesei amúgy már hallhatták az I.O.U.-t, mivel szerepel a lemezen, azonban most már képanyaggal is élvezhetjük.

A videóklip exkluzív felvételeket tartalmaz a tavalyi amerikai turnéról, és abból is ad egy kis ízelítőt, hogy a közönség milyen fergeteges produkcióra számíthat Budapesten.

A producer előzenekara a magyar Belau lesz, de őket már szépen bemutattuk,ide kattintva éritek el a cikket. Most pedig tessék hangolódni a koncertre, és jöjjön az I.O.U.!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás