Ezen a napon ünnepeljük az utcáról összeszedett fiatalok tanítóját

Vannak szentek, akiket tisztelünk, vannak, akiket csodálunk, vannak, akikkel nem tudunk mit kezdeni és vannak, akiket szeretünk. Mert ők is olyan szeretet tudtak adni a világnak, különösen a gyermeknek, közöttük is a szegényeknek. Ilyen a középkori Néri Szent Fülöp, akinek életét a Legyetek jók, ha tudtok című örökzöld filmből az egész világ megismerhette. És ilyen lett a nyomában, néhány évszázaddal később Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna. Ha úgy tetszik, Bosco Szent János, de alighanem már végleg ráragad a Don Bosco név.   

Arról, hogy mit adott a világnak, a Szalézi rend mai tevékenysége tanúskodik Magyarországon is, Szombathelytől Kazincbarcikáig, ahol nehéz helyzetben lévő fiatatok tanulhatnak és szakmát, hivatást szerezhetnek a segítségükkel. A rend alapítója sem tett mást.   

Don Bosco Castelnuovo d'Astiban született 1815. augusztus 16-án és Torinóban hunyt el, 1888. január 31-án, vagyis ezen a napon. Szegény családban született 1815-ben – olvasható a Wikipedia összefoglalójában. Kétéves volt csupán, amikor édesapja meghalt, így édesanyja, Margit egyedül nevelte három gyermekét. Jánosnak ezért már zsenge korában pásztorként kellett dolgoznia. Eleinte a helybéli plébános tanítgatta, de a család szegénysége miatt nem sok reménye volt a továbbtanulásra, noha éles elméje és jó memóriája volt. Tanulmányait 1831-ben tizenhét évesen kezdte meg, Chieriben. A tandíjhoz szükséges pénzt nyomorúságos körülmények között saját maga kereste meg. 1835 és 1841 között ugyancsak Chieriben végezte teológiai tanulmányait, melynek befejezésével Torinóban pappá szentelték.

Itt határozta el, hogy életét a szegény sorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli, Néri Szent Fülöp példáját követve. Az oratorióban 1842 februárjában húsz, 1846 márciusában már négyszáz utcáról összeszedett szegény fiú tanult nála. Az órákat eleinte a szabad ég alatt, a város környékén sétálva tartották, majd amikor 1844 őszén Boscót a Rifugio – azaz a prostitúciótól fenyegetett leányok menedékének – káplánjává nevezték ki, felettese két termet biztosított céljaira. Később ezeket kápolnává alakították át.

Hivatása folytatása többször is akadályokba ütközött, és kitartását, amellyel küzdött, betegesnek minősítették. A termeket elvették tőle, így Bosco lakásokat bérelt, és ott folytatta a fiúk nevelését. Édesanyja is csatlakozott hozzá, és életének utolsó tíz évében az első szaléziánus gyermekotthonban dolgozott.

Utóbb a városi hatóságok is felismerték Bosco kezdeményezésének fontosságát.