Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Így jutottam be egy olyan színházi darabra, amire mások hónapokat várnak

Így jutottam be egy olyan színházi darabra, amire mások hónapokat várnak

Zene, Film & Kultúra

Így jutottam be egy olyan színházi darabra, amire mások hónapokat várnak

Zene, Film & Kultúra

Promotions 16:58

Kimenős napom története. Hasonló kellemes vasárnap délutánokat és remek programokat kívánok Önöknek 2019-re. No meg persze némi spontaneitást és egy kis szerencsét!

Szerencsém volt. Méghozzá óriási szerencsém. Alapvetően nem hiszek a véletlenekben, ezért persze szeretném most is azt gondolni, hogy a szerencsén túl ez valami jutalom az égiektől, mert jó ember, feleség, anya, barát, gyerek és munkatárs voltam egész évben. Ha nem is tökéletes, de mindenképpen ez egy erős négyes.

A férjem körülbelül két hónapja, egy vasárnapon javasolta először, hogy menjek el mászkálni, nézzek meg egy filmet vagy csak úgy sétálgassak a városban. Csupa jószándékból tette mindezt, mert látta, hogy iszonyúan el vagyok fáradva és valljuk be, hogy magát is kímélni szerette volna egy újabb hajleordítós „miértnevittedleaszemetet” megnyilvánulástól. Azt mondta, hogy intéz mindent otthon, ne foglalkozzak semmivel, és különben is csak egy bő délutánról volt szó! Ebből egy szuper „kimenős anya program” keletkezett, ami bizony ismétlést kívánt.

Az ismétlésre december 30-át jelöltük ki, közös megegyezés alapján. Egyébként szerencsére ez nálunk szuperül működik, tartalmas családi programokat szervezünk és rengeteg közös hobbink van, de hagyjuk egymást is „élni”. Éppen ezért nem gond, ha ő több száz km-t utazik valami totál érdektelen (persze csak számomra) focikupára, és én sem várom el tőle, hogy eljöjjön az általam rajongásig imádott kortárs tánc előadásokra. Na de térjünk vissza a kimenős napomhoz!

Két dolgot határoztam el: az egyik az volt, hogy nem tervezek semmit, a másik pedig az, hogy egyedül megyek. Aznap reggel, miután beindítottam a „családi motort”, a kávém kortyolgatása közben megnyitottam a maesteszinhaz.hu oldalt, hátha találok valami kedvemre való last minute előadást. Ahogy görgettem lefelé, megakadt a szemem az egyik műsoron, de azt hittem csak valami hiba csúszott a gépezetbe, mert bizony ez egy olyan darab volt, amiért sokan a fél karjukat odaadnák, hogy bejussanak rá. Mindegy, azért rákattintottam. Ott piroslott a nézőtér teljes alaprajza, egyetlen pici aprócska zöld pontot kivéve, ami az egy darab üres széket volt hivatott jelezni.

Még mindig nem akartam elhinni, újra kattintottam és ekkor a rendszer kijelezte, hogy kosárba tettem a belépőt, innen pedig már egyértelmű volt a történet. Szóval, így szereztem két perc alatt jegyet, az ötödik sor közepére, december 30-án, a Pál utcai fiúk aznap délutáni előadására, féláron. Korábban csak annyit tudtam a produkcióról, hogy hatalmas sikernek örvend, két éve folyamatosan teltházzal játsszák, és ha az „eladó színházjegyes” Facebook-csoportokban néha felbukkan egy-egy szabad jegy, akkor azt egy perc alatt elviszik. Ennek megfelelően, nem is erőltettem a jegyvásárlást a PUF-ra. Különben sem szerettem soha azokat a dolgokat, amik körül ekkora a felhajtás, inkább megvártam, amíg lecseng az őrület és beúsztam a farvizen.

Most azonban nem kellett várnom, mert az ölembe pottyant a lehetőség! Amikor mutattam a jegyemet a beléptetésnél, a jegyszedő srác nem akarta elhinni, hogy létezhet féláras, maesteszínházas belépő erre a darabra. Annyira elképedt, hogy felajánlottam neki, fényképezze le nyugodtan...

Az előadásban nem csalódtam! Bár a musical műfaja teljesen távol áll tőlem, ez a Pál utcai fiúk esetében nem volt probléma, mert annyira kerek az egész történet. Laikus füllel hallgattam a helyenként kissé hamis dalokat, amiken érződött, hogy a színészgárdából nem mindenki rendelkezik képzett énekhanggal. Szerencsére Dés László nem bonyolult szólamokban gondolkodott, hanem inkább a ritmusra helyezte a hangsúlyt és a legtöbb ének kórusban, térdeken dobolva hangzott el, úgy pedig nagyon jól szóltak. A Geszti-féle rím rémségek (ezúton is elnézést kérek a Rapülök fanoktól) a szokásos mennyiségben érkeztek, de akadt köztük pár megbocsátható példány. Grecsó Krisztián pedig egészen csodálatos munkát végzett a regény színpadi adaptációjával a szóhasználat terén... (meg érte egyébként is rajongok!) A színészek közül Vecsei H. Miklós és Wunderlich József kiemelkedőt nyújtottak, Fesztbaum Béla pedig a nem éneklős jelenetekben egyértelműen kitűnt Rácz tanár úr szerepében. Egyszóval, nagyon jól szórakoztam.

Ráadásul az előadás után még az a megtiszteltetés érte a nézőket, hogy a színház társulatának jelenlétében, Eszenyi Enikő igazgató asszony a színpadon hirdette ki, hogy ki kapja a Ruttkai Éva emlékgyűrűt (erről ide kattintva olvashat bővebben).

Feltöltődve, boldogan és önfeledtem sétáltam a Jászai Mari tér felé és újabb szerencse ért, mert éppen akkor futott be a fényvillamos. Aznap pont a 2-es vonalán közlekedett és fél 7 körül a tér végállomásán állt. Gyönyörű volt, csakúgy mint a környék utcái, ezért elhatároztam, hogy elmegyek a Kossuth térig, készítek pár fotót, bandukolok kicsit, aztán irány haza.

Ahogy a Balassi utcában sétáltam, elhaladtam a Cirko Gejzír mozi előtt és úgy éreztem, hogy be kell néznem. Rengetegen voltak, így nem is számítottam túl sok jóra, meg különben sem volt fogalmam arról, hogy mit játszanak. Két film volt kiírva, a Rossz versek (a film kritikája itt olvasható) és a Kezedben a sorsod. Mivel az utóbbiról egyáltalán nem hallottam, fogtam egy prospektust és egyből a szemem elé ugrott, hogy „francia film, felirattal”. Tökéletes! Nem érdekelt mi a sztori, de a hőn szeretett munkanyelvem és egyben hobbim hallgatásának ígérete fénylő lámpaként vezérelt a jegypénztárhoz. Kértem. Kaptam. És tudják melyik jegyet hoztam el? Az utolsót.

(MM)

Borítókép: MM