Kern András még sose volt ilyen tahó a kamerák előtt, szeretteit magától eltaszító, rákos orvost játszik utolsó rendezésében
A 2016-os felvételek borúsabb és önostorozóbb lemezt rajzoltak volna ki, de ebből hamar elegem lett és be akartam fejezni a magammal kapcsolatos vívódást, mert irritáló, nárcisztikus és unalmas volt.A hosszú munka gyümölcse azonban beérett, és már hallgatjuk is a Seasonal Winds nevezetű lemezt. A végeredmény tényleg egy játékos, fülbemászó, a hatvanas évek kalandos folklemezeit idéző album lett, amin leginkább Tim Buckley, Van Morrison és Nick Drake hatása érződik, de mindezek mellett teljesen újszerűen és üdítően hat.
Tiszta és szeretetteljes lemezt akartam csinálni, ami kicsit váratlanul szólal meg. Ez úgyis predesztinálja, hogy bármit csináljunk is a hangszereinken, ez úgyis egy folklemez lesz. Olyan értelemben, mint ahogy a Radiohead is pont annyira folkzene, mint Bob Dylan.A lemez dinamikájában is nagy szerepet játszik, hogy a dalok sokszor teljesen más időszakban vagy módon születtek.
Néha kétségbeesésből kétségbeesésbe zuhanva, olcsó ikeás bútorokat faforgáccsá törve (A Kind of Love), máskor pedig a legbékésebb és magától értetődőbb módon egy találkozás örömében (A Wind Blew By) írtam őket.A Seasonal Winds tehát a nem túl népes hazai folk-színtér egyik legfontosabb korlenyomata, ami pont annyira egyszerű, hogy bármikor azonosulni tudjunk vele, de pont annyira összetett, hogy újra és újra elmerülhessünk benne.