promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megjelent a Mumford & Sons új korongja
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A srácok negyedik albuma, a Delta eltérő árnyalatok, színek és textúrák lenyomata. Összegzése a zenekar mögött álló 10 évnek, formálódásuknak, közösen megélt tapasztalataiknak – ez alatt az idő alatt a kortárs popzene egyik meghatározó alakjává váltak.

A zenekar bemutatkozó albuma, a Sigh No More 2019-ben ünnepli a tizedik évfordulóját, erre való visszaemlékezésként egy személyesebb, még intimebb anyagot szerettek volna kiadni. Az elektronikusabb hangzást, amely az első lemezen megfigyelhető volt, majd a fesztiválok nagyszínpadára repítette a zenekart, az új albumon felváltják az akusztikus jegyek.

A lemezfelvétel a Grammy-díjas Paul Epworth londoni stúdiójában készült, aki olyan előadókkal dolgozott már együtt mint Adele, Jorja Smith vagy Lana Del Rey.

Az elmúlt évek közös munkája mérföldkövének számító lemezen egy érettebb, önreflektáló Mumford & Sonst hallhatunk, akik így még bensőségesebbé tehetik majd viszonyukat a közönséggel a hatvan állomásos lemezbemutató turnéjukon.

Sajnos most Magyarországot letudták ezzel a különleges fellépéssel, akik nagyon látni szeretnék őket ismét, azoknak Bécset kell megcélozniuk, ahol 2019. május 3-án lépnek fel. De nem kell keseregni, inkább hallgassátok az új albumot!

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás