promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jön a Gladiátor folytatása!
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Gladiátort 2000-ben mutatták be Russell Crowe főszereplésével, és öt Oscar-díj mellett 400 millió dollárt „kalapozott” össze a mozik jegypénztárainál, miközben időről-időre megnézhetjük valamelyik csatornán.
2017 tavaszán Ridley Scott, a film rendezője arról beszélt, hogy érdekli a folytatás, és gondolkodik rajta:
Korábban már beszéltem a stúdióval erről, akkor ők azt mondták, hogy »Ridley, hisz ő halott«. Azonban én már tudom, hogy hoznám vissza, sőt van ötletem arra, hogyan támasztanám fel. Russell Crowe változott az elmúlt 17 évben, de szerintem rá tudnám beszélni a folytatásra.
Most a The Hollywood Reporter arról ír, hogy a Gladiátor 2 már a fejlesztés korai fázisában tart. Értesüléseik szerint a rendezői székbe ismét Ridley Scott ül, míg a forgatókönyvet Peter Craig írja, aki a Top Gun második részének a történetén dolgozott: a film 2020-ban Top Gun: Maverick néven kerül a mozikba.

A lap már a történet főszálát is megismerhette. Ezek szerint a cselekmény Luciusról, Lucilla fiáról és a Joaquin Phoenix által játszott Commodus unokaöccséről fog szólni, akit az eredeti filmben Russell Crowe megment a nagybátyjától.
LuciusGladiátor20181103
(Promotions Media)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás