Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Hiába csattogtat, Mark Wahlberg elindult a lejtőn

Hiába csattogtat, Mark Wahlberg elindult a lejtőn

Zene, Film & Kultúra

Hiába csattogtat, Mark Wahlberg elindult a lejtőn

Zene, Film & Kultúra

Promotions - 2018.10.28. 08:18
Látattok már embert, aki elszántabban tud nézni, mint Mark Wahlberg? A szép emlékű Marky Mark színészként az évek alatt legalább olyan keményre gyúrta magát, mint Chuck Norris könyöke, alig akad olyan filmje, ahol ne fúrná keresztül tekintetével aktuális ellenlábasát, és persze a közönséget is. Úgy tűnik azonban, a színész védjegyének számító tekintet lassan veszít az erejéből. A 22 mérföld című film alkotói legalábbis már nem bíztak ebben a szigorban, Mark Wahlberg fiatalabb és szúrósabb tekintetű társat kapott, aki ráadásul még verekedni is látványosabban tud, és az átverésben is ügyesebb, ami egy kémfilm esetében nem a legutolsó szempont. Lehet, hogy szegény Marky Mark elindult a lejtőn, és ha nem vigyáz, lassan Nicholas Cage oldalán tűnik majd fel egy vidám és lendületes akció-thrillerben.

Mindezt volt idő elmondani – halljuk a sportriporterektől, amikor a meccsen semmi érdekes nem történik. Mark Wahlberggel hasonló a helyzet, a 22 mérföld kapcsán ugyanis nem igazán éri meg másról beszélni, mint az egykori rapper lágyuló tekintetéről. Az akciófilmnek álcázott kémfilm, vagy fordítva: egy blöff, amit még nagyon ügyesnek se nevezhetünk. Megállíthatatlanul repkednek benne a lövedékek, záporoznak a pofonok, és hullanak az emberek, de ez csak érdektelen káoszt eredményez, amelyből még legnagyobb jóindulattal is csak egy harmadrendű film kerekedik.

Pedig több részlet is a siker ígéretét hordozta. Peter Berg rendező nem egy érzékeny művész, de valószínűleg pontosan ismeri minden létező lövedék röppályáját. Már óvodában is lövöldözős filmeket rendezett, és ami a legfontosabb, legutóbbi három – a kritikusok körében is elismert – alkotásában Mark Wahlberggel dolgozott együtt. A színész pedig ezekben a filmekben (A túlélő, Mélytengeri pokol, A hazafiak napja) többnyire tisztességes formát mutatott, mindegyik alkalommal remekül ült ki az arcára a kőkemény valóság bánata, és a remény, hogy minden jobbra fordulhat. A 22 mérföldben ráadásul nagyszerű társakat kapott a Walking Deadből ismert Lauren Cohen, az egykori cselgáncs olimpikon és MMA-bajnok, Ronda Rousey és még a legrosszabb szerepben is kifogástalan John Malkovich személyében. Az igazi attrakció pedig, a hab a tortán, Iko Uwais indonéz harcművész, színész, kaszkadőr.

Berg filmje egészen nyilvánvalóan rá épül. Kicsit olyanok a jelenetek, mint a híres operettek részletei, amikor mindenki arra vár, hogy a primadonna belépjen a közönség szűnni nem akaró ovációja közepette, majd öt perc álló tapsot követően folytatódjon az előadás. A 22 mérföld hőse kétségkívül Iko Uwai, és nem Mark Wahlberg. Hiába azonban az indonéz színész precízen koreografált munkája, a látványos verekedések és gyilkolászások, Peter Berg alkotása nem tud túllépni a primadonna ovációján, az előadás ez esetben elmarad.

Ami azt jelenti, hogy hiába próbáltak izgalmas történetet alkotni, a film darabjaiban marad, nem áll össze tisztességes egésszé. Ez még egy gagyi vígjáték esetében is probléma, egy kémfilm esetében azonban egyet jelent a teljes kudarccal. És a sztori alapján arra következtethetünk, hogy Berg és a forgatókönyvíró Lea Carpenter kémfilmet szerettek volna összehozni.

A nyitó jelenetben amerikai titkos ügynökök Overwatch nevű csoportja üt rajta egy orosz kollégáik által lakott házon, hogy elkapják a céziummal ügyeskedő ruszki ügynököket, mielőtt azok fegyvert kreálnának a veszélyes könnyűfémből. Az akció hihetetlenül hi-tech, kamerák, drónok mindenhol, az amerikaiak még az oroszok bélműködését is látják a levegőből. Kár, hogy az egyik ügynököt mókusnak nézik, ő pedig köszöni szépen, lövöldözni kezd, alaposan felborítva az eleinte olajozottan futó rajtaütés forgatókönyvét. Így persze látványosabb az egész, repkednek a golyók, és a lángoló testek, az akciót egy biztonságosan steril teremből felügyelő Bishop parancsnok (John Malkovich) legnagyobb bánatára. Az utolsó oroszt a helyszíni parancsnok, James Silva (Mark Wahlberg) lövi agyon kíméletlenül.

Nem csoda, hiszen, mint a főcím alatt megtudjuk, Silva egy szinte tökéletes harcos, aki több kitüntetéssel dekorálhatja a mellkasát, mint anno Leonyid Brezsnyev. Nincs olyan akció, amiben ne érezne otthon magát, és nem akadt még a Földön ember, aki felülkerekedett volna rajta. Egyetlen hibája, hogy állandóan egy gumi karkötővel babrál, kihúzza, majd csuklójára csattintja, ami nemcsak rohadt idegesítő, de tökéletesen értelmetlen is. Dramaturgiai haszna nincs, a feszültség érzékeltetésére alkalmatlan, különleges jellemvonásnak pedig infantilis. Persze egy valamire mégiscsak jó: Mark Wahlberg minden csattanással egy kicsivel kegyetlenebbül néz.

Aztán ugrunk, Amerikából Indonéziába, és 16 hónappal későbbre. Az Overwatch még mindig a cézium után kutat, amikor hírt kapnak egy indonéz rendőrről, aki feladta magát, és információért cserébe védelmet kér az amerikai kormánytól. Az infó persze az oroszok vegyi laborjaira vonatkozik, a CIA így egyből lecsap a kínálkozó lehetőségre. Egy a bökkenő, a nagy értékű forrást el kell juttatni a nagykövetségről a reptérre, ami ugyan csupán 22 mérföld, ám az út terroristákkal, korrupt rendőrökkel, orosz ügynökökkel és maffiózókkal van kikövezve. James Silva és csapata számára azonban ez gyerekjáték, nem is vacakolnak sokáig, elindulnak a reptérre.

Mivel kémekről van szó, szinte kötelezően ki kell derülnie, hogy senki sem az, akinek és aminek látszik. Ez alaposan megnehezíti Silva, és emberei dolgát, nem beszélve szerencsétlen Bishopról, aki úgy álldogál egyik lábáról a másikra nehezedve, mint egy félszeg kamasz, aki előbb ért oda a megbeszélt randi helyszínére. Malkovich akárhogy erőlködik, ebből a szerepből nem tud sokat kihozni, mintha egy próbababát, vagy még inkább egy szobanövényt kellene élettel megtöltenie.

Lauren Cohen, mint az akciócsoport tagja lényegesen kevésbé hiteles, mint a Walking Dead Maggie-jeként. A zombik között hős amazon itt elvész a magánéleti problémák és a terroristák torkolattüzében. Ronda Rousey, aki a vegyes harcművészetek elit szervezete, a UFC első női bajnokának mondhatja magát, a vásznon is kőkemény, és az esetében talán sokkal többre nem is lenne szükség, de az alkotók még ezt a kis örömöt is elveszik tőle, és tőlünk is.

Ugyanis teljesen szétszabdalták a filmet. Mintha a vágást egy szabás-varrásra programozott számítógép végezte volna, és vágó a film közelébe nem ment. Összevissza váltják egymást a jelenetek, értelmezhetetlen képsorok pörögnek, a kamera megállás nélkül rázkódik, fogalmunk sincs, hogy mi történik. Ennek köszönhetően Rousey, és a teljesen életszerűtlen, de legalább látványos bunyójáért szerződtetett Iko Uwais jelenléte is élvezhetetlen. Ez persze azt is jelenti, hogy az akciók jó részét ki is vonhatjuk a képletből, ami pedig ezek után marad, az egy unalmas és kiszámítható kémtörténet.

A rendező láthatóan nagyon szerette volna, hogy egy ponton összeálljon a kép, és felszisszenjünk, hogy „hát erre nem számítottam”, de sajnos mivel a film darabokban hever, a kémes sztori nagyon egyszerűre formázott puzzle-elemei hiába illenének össze, nincs, aki egymáshoz igazítsa őket. Persze kiderül, hogy ki az orosz, ki kinek a rokona, akiért bosszút esküdött, és így tovább, de ekkor már semmi tétje a dolognak. Így a nagy fordulat olyan hatással van ránk, mint a filmbeli hazugságvizsgálat az indonéz informátorra: meg sem emelkedik a pulzusunk.

Az olyan apró finomságok már szinte nem is számítanak emiatt, hogy a filmet Bogotában vették fel, és amíg Budapest hiteles alakítja Berlint, Moszkvát és Buenos Airest is, addig Kolumbia fővárosáról ordít, hogy semmi köze egy ázsiai nagyvároshoz. A világpolitikai összefüggések nevetséges leegyszerűsítése pedig már fel sem tűnik. A gonosz oroszok, a ravasz ázsiaiak és a hazafi amerikaiak, akiket azért át lehet verni, nagyjából ennyi marad meg bennünk, hiába dobálóznak hangzatos politikai szólamokkal.

Az egyetlen dolog, ami miatt mégis említésre érdemes a 22 mérföld, az Mark Wahlberg és Iko Uwais szemezése. A két kőkemény harcos farkasszemet néz, és nem az indonéz színész lesz az, aki megfutamodik. Sokféleképp értelmezhetjük a gesztust, de ha akad valaki, aki keményebb nálad, onnan legtöbbször már csak lefelé vezet az út. Az, hogy egy akciófilmben már nem elég egy darab Mark Wahlberg és a csatolt részek, hanem kell egy legalább olyan, vagy még hangsúlyosabb figura, nem sok jót jelent. Pláne nem, ha még így is csak egy ilyen filmre futja az erőlködésből.

(fib)

Borítókép: Youtube

Legolvasottabb hírek