promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Négy igazi díva adja elő a Random Trip legújabb dalát
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Random Tripet már az elején fantasztikus kezdeményezésnek tartottam, mivel improvizál, és sokan elfelejtik, hogy az igazi zene lényegében erről szól. Olyan előadók kerülnek egymás mellé valóban randomban, akik igazi gyöngyszemeket tesznek le az asztalra. Az első albumukon, a Zenehídon is ötven közreműködő zenész csillogtatja meg a tehetségét.

Az igazi feelgood himnusz Benned a fény címmel olyan fantasztikus énekesnőkkel készült, akik már évek óta rendszeres vendégei az impró esteknek, és rendre elvarázsolják a közönséget tudásukkal és tehetségükkel. Egyiküket sem kell bemutatni, hiszen Jónás Veráról, Koszi Jankáról, Lábas Vikiről és Tóth Veráról van szó, akik már jóideje letették névjegyüket az itthoni zenei élet asztalára.

A powerquartett egy felemelő dalt rakott össze, ami egyfajta Random Trip himnuszként is remekül működik, hiszen a 2018-as nyári szezon felvételeiből készült hozzá videóklip, valódi aftermovie-ként bemutatva a legjobb és legmeghatóbb pillanatokat ebből a napsütéses évszakból.

Jónás Vera így mesélt a közös dal születéséről: „Nagyon szeretem ezeket a csajokat, mert nyitottak és teljes odaadással szeretnek énekelni. Nemcsak a dalon való munka volt izgalmas, az utána együtt töltött idő is nagyon értékes volt számomra. Hamar megnyíltunk egymásnak. Ebben (is) rejlik Jávor zsenialitása: pontosan érzi kiket kell összeereszteni.”

„Azért is szeretem a Random Tripet, mert nagyon színes közreműködések születhetnek általa. Régóta terveztem egy „girl power” dalt és most itt van! Remélem a Benned a fény meghallgatása után még jobban fognak ragyogni a hallgatók is” – mondta a kollaborációról Koszi Janka.

Lábas Vikire is üdítően hatott a sok női energia a stúdióban: „Nagy megtiszteltetés, hogy a Random Trip csapata rám is gondolt, mikor egy csajos dal megalkotásába kezdtek. Kemény Zsófival és Hujber Szabolcssal kiegészülve mi, lányok és Jávor közösen alkottuk meg a dal szövegét, ami számomra egy bátorító női mantraként hat. Általában férfiakkal dolgozom, ezért is volt jó élmény három nővel kicsit »összezárva« lenni, és a női létünket fejtegetni, megosztani egymással a tapasztalatainkat.”

Tóth Vera számára is nagy jelentőségű a szerzeményük: „A dal egy szeretetből született üzenet. Pozitív a téma, mindannyiunkról szól, arról, hogy amikor nem olyan jó a napod, akkor hallgasd meg ezt a dalt és rájössz, hogy az élet sokszor sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnád és te is érsz annyit, mint a másik, hiába gondolod, hogy nem. A fény benned van, ragyogtasd bátran, mert ezzel másoknak is segítesz. Az összefogás viszi előre a nótát, amit ezekkel a csoda csajokkal hoztunk létre. Büszke vagyok rá!”

Most már nincs más hátra, mint, hogy teszteljük a dalt! Ha már a lányok ennyit meséltek róla, biztos mindenkinek megjött hozzá a kedve.

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás