promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Játékfilm készül a Lilo és Stitchből
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A The Hollywood Reporter beszámolója szerint az még nem világos, hogy a játékfilmes feldolgozás mozikba kerül-e, vagy a Disney 2018-ben induló streaming szolgáltatásában forgalmazzák majd.

A stúdió az utóbbi években nagy sikerrel készíti el a régi klasszikus animációik élő szereplős változatait. Ebbe a sorba tartozik a Hamupipőke, A dzsungel könyve, a Szépség és a szörnyeteg, valamint az Elliott, a sárkány is. A készülő produkciók között szerepel a Dumbo, Az Oroszlánkirály és az Aladdin is. Utóbbi 2019. május 24-én debütál az észak-amerikai mozikban, a filmet Guy Ritchie rendezte, a dzsinnt Will Smith alakítja.

Az élőszereplős, de a CG-technológiát is felhasználó Lilo és Stitch produceri feladatait az Aladdint is jegyző Dan Lin és Jonathan Eirich viszik, a forgatókönyv megírásával a Disney pedig Mike Van Waest bízta meg. Az eredeti rajzfilmet Dean DeBlois és Chris Sanders írta és rendezte, akik később az Így neveld a sárkányodat című animációval is sikert arattak.

A Lilo és Stitch – A csillagkutya Hawaii-on játszódik, főhőse egy magányos kislány, Lilo, aki összebarátkozik egy rombolásra teremtett, kutyaszerű földön kívüli lénnyel. A rajzfilm a mozikban nem lett átütő siker, de végül megtalálta a közönségét, több csak videóra szánt folytatás készült hozzá, de számos tévésorozatot is gyártottak, ami szép sikereket ért el.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás