promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt a videó, amin látszik, hogy ölték meg XXXTentaciont
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A brit The Independent című lap szerint a videót a gyilkossággal vádolt férfiak tárgyalásán mutatták be. A felvételen egyérleműen látszik, hogy két férfi, Dedrick Williams és Robert Allen városi terepjárójukkal elállták az utat a rapper kocsija előtt, ezután a másik két támadó, Michael Boatwright és Trayvon Newsome fegyverrel fenyegették meg az áldozatot, majd közvetlen közelről agyonlőtték. A felvétel azóta felkerült a YouTube-ra.

A 20 éves rappert, polgári nevén Jahseh Dwayne Onfroy-t június 18-án sebesítették meg halálosan a floridai Broward megyében, miközben éppen távozni készült egy motoros boltból. A rappernél 50 ezer dollár volt, amit valamivel korábban vett ki a bankból 100 dollárosokban. A tettesek pár órával a gyilkosság után még egy cserbenhagyásos gázolást is elkövettek. A nyár folyamán kapták el őket, tárgyalásuk nemrég kezdődött el. 

A 20 éves rapper, aki tizenévesen írt dalával, a Look At Me-vel vált egycsapásra híressé. Ellentmondásos figura volt, aki videoklipjeiben nyíltan ábrázolta az erőszakot: hol egy tanárt vertek meg, hol egy gyereket akasztottak fel bennük. Többször is összeütközésbe került a törvénnyel, többek között rablás, fegyverbirtoklás vádja miatt került rács mögé. De családon belüli erőszakért is indult eljárás ellene: megverte, majd fojtogatta terhes barátnőjét.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás