promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
[[video]]
Nagy valószínűséggel nem látjuk már Supermanként viszont Henry Cavillt, a DC képregényes univerzumáért felelős Warner Bros. ugyanis ejtené a világ egyik legismertebb szuperhősét, hogy kellő hely maradjon a Supergirlnek
– írta a Variety.
Csodálatos a kapcsolatunk Henry-vel, akit mindennél jobban tisztelünk, ám a stúdió egyelőre nem döntött a franchise folytatásáról
– fogalmazott a Warner szóvívője az eset kapcsán. Szavaiból sok jót aligha olvashatnak ki a Superman-rajongók.

Valószínűbbnek tűnik, hogy a Krypton bolygóról érkezett acélembert maga alá temeti a #MeToo. Egészen pontosan a mozgalom nyomán egyre fontosabbá váló női szuperhősök karakterei.

A Supergirl mellett a stúdió a Suicide Squad-ből ismert Harley Quinn-nek szentel nagyobb figyelmet. A Margot Robbie által játszott karakter Birds of Prey címmel kap saját filmet. Mellettük a csodanő is visszatér a Wonder Woman második részében.

Cavill a 2013-as Az acélemberben öltötte először magára Superman gúnyáját, szerepét a három évvel később, a Batman Superman ellen című alkotásban, majd a 2017-es Az Igazság Ligájában folytatta. Utóbbi kettő nem teljesített úgy, ahogy a Warner remélte, és a kritikusok is többnyire alaposan lehúzták. Ez Superman helyzetén úgy tűnik, nem segített, Batmannek azonban mégsem kell aggódnia, a stúdió a denevéremberrel mindenképpen számol.

Igaz, az éjfekete szuperhőst játszó Ben Affleck nem ölti újra magára a denevér-páncélt, ahogy valószínűleg erre nem is lett volna képes a közeljövőben. Batman azonban, ha új arccal is, de jövőre visszatér a mozikba.

A DC univerzumban a jövő a szupernőké, előbb azonban még kapunk néhány férfi hőst is. Batman mellett érkezi a The Flash, Aquaman és Shazam is.

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás