promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Öt előadás, amit szeptemberben látni kell
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Büszkeség és balítélet

Centrál Színház, bemutató: 2018. szeptember 14.

A szinte kultikussá vált Liza, a rókatündér című film rendezője, Ujj Mészáros Károly most a színházban is kipróbálja magát, ráadásul egyből egy izgalmas kísérlettel debütál.

A XIX. századi brit írónő, Jane Austen szerelmi regényét, a Büszkeség és balítéletet csupán két szereplővel viszi színpadra. Balsai Móni és Schmied Zoltán játékában életre kel a bájos és szókimondó Lizzie, a zord és titokzatos Mr. Darcy, az álmatag Jane, a kenetteljes Mr. Collins, az egymást gyötrő Bennet házaspár, a szeleburdi Kitty és a naiv Lydia.

Ujj Mészáros Károly szerint a kétszáz éve született regénynek ez a kifordított változata, jól szemlélteti, hogy az előítéletek mennyire félre tudnak vinni egy kapcsolatot, és mennyire el tudunk beszélni egymás mellett.

Táncórák

Rózsavölgyi Szalon, bemutató: 2018. szeptember 14.

Senga (Ullman Mónika) és Ever (Józan László) szomszédok ugyan, de soha nem találkoztak. Mindketten saját kis világuk rabja, képtelen kilépni a komfortzónájukból. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához, hogy tanítsa meg táncolni.

Mark St. Germain darabját Dicső Dániel rendezi.

Apáca Show

Budapesti Operettszínház, bemutató: 2018. szeptember 8.

A Szegedi Szabadtéri Színpadon augusztus közepén mutatták be minden idők egyik legnépszerűbb amerikai filmvígjátékának musicalverzióját. Az Apáca Show zenéjét az Oscar-díjas Alan Menken szerezte, a darabot eddig 18 országban több mint hat millió ember látta.

Szente Vajk rendezésében a diszkódívát Peller Anna és Sári Éva alakítja váltott szereposztásban, Molnár Piroska lesz az a zárdafőnöknő, aki a történet szerint Deloris rejtekhelyét biztosítja, Feke Pál Eddie Souther rendőrtisztként, Alföldi Róbertet pedig gengszterként tűnik fel ebben a habkönnyű történetben.

Varsói melódia

Hatszín Teátrum, bemutató: 2018. szeptember 14.

Az ötvenes évek Szovjetuniójában egy orosz háborús hős fiú és egy lengyel diáklány egymásba szeret. A politikának és a szerelemnek ugyan semmi köze egymáshoz, de az ő találkozásukban eleve benne rejlik a szomorú vég: a törvények értelmében nem házasodhatnak össze és miután a lány befejezte tanulmányait, haza kell költöznie. Bár kétszer még egymás mellé sodorja őket az élet, de már túl későn.

A keserédes történetet Kocsis Gergely rendezte, a két szerelmest Tompos Kátya és Adorjáni Bálint alakítják.

Folytassa, Ciceró – avagy botrány a törvényszéken

Pesti Magyar Színház, bemutató: 2018. szeptember 21.

Kétes erkölcsök, szerepcserék és véletlenek sorozata adja ennek bohózatnak a lényegét.

Cyprien Gaudet, az új igazságügyminiszter egy véletlen folytán kénytelen Tricointe úr, a kerületi bíróság elnök házában éjszakázni, ahol az elnökné szerepét egy kétes erkölcsű színésznő, Gobette vette át, miután a valódi elnökné a fővárosba utazott.

Ez pont az a sztori, ahol senki sem az, akinek látszik.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás