promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
[[video]]Úgy tűnik, Shane Black rendező nem haragudott meg túlzottan a Ragadozóra, amiért az első részben (amiben az akkor még színészként felbukkanó Black Arnold Schwarzenegger oldalán igyekezett legyűrni a földönkívüli szörnyet), elég hamar kinyírta őt. A legújabb Predator-film legalábbis erről árulkodik.

Amellett, hogy persze tucatjával pusztulnak az emberek, a produkció az előzetes alapján lényegesen felszabadultabbnak, viccesebbnek tűnik, mint az elődjei. Mintha Black igyekezne megszerettetni velünk a szörnyet, ami éppen kitépi a gerincünket.

Az eddigi előzetesek alapján a sztorit nagyjából úgy vázolhatjuk, hogy egy kósza űrhajó lezuhan a Földön, és bár a pilótája nem kifejezetten boldog a rázós landolástól, mégsem kezd igazi pusztításba, mert hirtelen felbukkan egy hozzá képest is elképesztő méretű Ragadozó, aki nem csak az embereket, de őt is megragadozná. Egy csapat mindenre elszánt, de sajnos épp bírósági eljárás alatt álló katona azonban nem ijed meg a rémisztő lényektől, bármi jön szembe, ők megküzdenek vele.

Felbukkan még egy kisfiú is, akinek akár még szerepe is lehetett benne, hogy az űrhajó lezuhant, és persze néhány tudós is, akik a Ragadozó tulajdonságait vizsgálnák, egészen addig, amíg vannak végtagjaik és fejük, amivel vizsgálhatnak.

S bár a szereplőgárda nem kifejezetten ismert (Boyd Holbrook, Olivia Munn, Trevante Rhodes, Keegan-Michael Key, Sterling K. Brown, Thomas Jane, Jake Busey, Augusto Aguilera, Alfie Allen, Yvonne Strahovski és Jacob Tremblay), az alkotók mindent megtettek, hogy a film emlékezetes legyen.

Az eredeti hangulatot megőrizve igyekeznek megújítani a szériát, amelyben, ahogy már írtuk, komoly szerepet kap a nevettetés is. Az ugyan még az új trailer alapján sem világos, hogy lesznek-e érdekszövetségek, vagyis, hogy bármelyik szörny az emberek mellé állna a másik ellenében, esetleg a két Ragadozó fog majd össze a mi kárunkra, de az biztos, hogy lesz néhány csavar a sztoriban.

A Predator – A Ragadozó világpremierje szeptember 14-én lesz, Magyarországon azonban a szokásoknak megfelelően már egy nappal korábban, 13-án beülhetünk rá.

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás