promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sean Paul nélkül is teltház van a SZIN-en
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„Annak ellenére, hogy már péntek kora délután köztudott volt, hogy Sean Paul egy térdsérülés miatt lemondta a szombati koncertjét, folyamatosan vásárolták a jegyet a SZIN zárónapjára” – mondta Kolonics Erika, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) főszervezője, hozzátéve, hogy annyi jegy fogyott, hogy péntek késő este már le kellett állítani a jegyeladást, tehát a szombat is megtelt a péntek után, amikor a Pet Shop Boys lépett fel.

Ezzel persze életbe lép a műsorváltozás jogát fenntartjuk szabály, és a jegyeket nem váltják vissza. A Sziget például ilyen esetben nem akarta feldühíteni a rajongókat, és amikor tavaly Rita Ora és a Clean Bandit nem jött el, felajánlották, hogy aki csak rájuk ment volna, azoknak visszaadják a jegyek árát.

Kolonics Erika azt is elmondta, hogy a jamaikai sztár hiányát az utolsó pillanatban értelemszerűen már lehetetlen volt pótolni. „Bár mindent megtettünk, egész szombat hajnalig »izzottak a telefonok«, sőt még az is felmerült, hogy a Pet Shop Boys szombaton egy ráadáskoncertet ad, végül azonban azt tettük, amit minden fesztivál tud tenni ilyenkor: átalakítottuk a programot” – mondta a főszervező.

Eszerint a Quimby után a Wellhello zárja a Borsodi Nagyszínpad műsorát, a Pepsi Nagyszínpadon a Lovasi ’18 marad a főműsoridőben, előtte pedig az Esti Kornél lép a Wellhello helyébe.

Ezzel tudomásunk szerint a fesztivál jól jár, mivel valamennyit viszontlátnak Sean Paul fellépődíjából, de hát ez függ attól is, milyen szerződést írtak alá, amiről ugyebár fogalmunk sincs.

(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás