promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
[[video]]Szerda délelőtt jelentették be a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői az augusztus 29-én kezdődő fesztivál hivatalos versenyprogramját, ahova utoljára 24 évvel ezelőtt, 1994-ben kapott meghívást magyar alkotás, Enyedi Ildikó Bűvös vadász című filmje.  

Nemes Jeles László új alkotása Velence után Észak-Amerikában, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (Toronto International Film Festival – TIFF – szeptember 6-16.) lesz látható,  itthon szeptember 27-én kerül a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. A rendező új filmjét már a világpremier előtt közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg.

A Napszállta főszerepeit Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár) alakítja. A történet 1913-ban, Budapesten játszódik, ide érkezik az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz. Azt reméli, hogy kalaposlányként dolgozhat szülei egykori legendás szalonjában, ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentől értesül róla, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akiről nem tudott. A múltja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan. Nemes Jeles László szerint a Napszállta, amely egy civilizációs bukásról szól, teljesen más típusú film lesz, mint a Saul fia, de hasonlóan újszerű és formabontó.


A film közel százfős szereplőgárdája nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben. A magyar művészek közül Balsai Móni, Nagy Zsolt, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Zsótér Sándor, Kormos Mihály, Lázár Kati mellett Dobos Evelin és Moldován Dorottya is jelentős szerepekben tűnik fel. 

Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. Az operatőr most is Erdély Mátyás, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. 

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia 2015-ben, a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat nyert, köztük a Nagydíjat, amely a legnagyobb elismerés, amit magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. A Saul fia később elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-, Golden Globe-, és BAFTA-díjakat is.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás