promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Halála előtt tízmillió dollárt ajánlottak XXXTentacionnek
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A New York Times értesülése szerint pár héttel a halála előtt XXXTentacion tízmillió dolláros szerződést kötött az Empire-rel a harmadik albumára. A szerződés részleteiről Ghazi Shami, az Empire alapítója nem beszélt, de elárulta, XXXTentacion rengeteg anyagot fel is vett már az új albumhoz, de még nincs semmilyen konkrét terv azok megjelentetésére. 

Mióta tavaly berobbant a köztudatba, XXXTentacion a rap legnagyobb reménysége és legellentmondásosabb figurája lett. A rapper többször is összeütközésbe került a törvénnyel, többek között rablás, fegyverbirtoklás vádja miatt került rács mögé.Videoklipjeiben nyíltan ábrázolta az erőszakot, van amiben egy tanárt vernek meg vagy egy gyereket akasztanak fel. Legnagyobb botrányát annak köszönhette, hogy megverte és fojtogatta terhes barátnőjét. Gyakorlatilag miatta hozott a Spotify egy olyan szabályt, hogy nem lehet gyűlölködő és erőszakos dalokat a lejátszási listákra tenni, de később mégis visszavonták ezt.  

A Jahseh Dwayne Onfroy néven született zűrös életű floridai rappert június 19-én lőtték le, amikor egy motorbicikli kereskedésből tartott hazafelé. A gyilkosokat két nap múlva kapták el.  

A fiatalok körében óriási népszerűségnek örvendő rapper első albuma, a 17 tavaly augusztusban jelent meg, a következő ? című lemeze idén tavasszal került piacra. Utóbbiért már hatmillió dolláros szerződést kötött a húsz éves előadó. Egyelőre nem tudni, mi lesz a harmadik album sorsa, bár a hírek szerint a Universal élénken érdeklődik a felvett anyagok iránt. De egyelőre sem az Empire, sem a Universal nem kommentálta a híreket.

A készülő harmadik albumon túl a rapperhez közel álló források szerint XXXTentacion a készülő album anyagán túl más számokat is írt, amiből akár több album is kitelne. Arról viszont nem tudni, hogy ezek megjelenhetnek-e. 

Halála óta négyszer annyian töltik le az albumait, mint korábban, ezzel XXXTentacion albumai újra a legjobbak közé kerültek. Sad című klipjét 58 millión látták a YouTube-on, ezzel a rapper video- és hanganyaginak letöltése átlépte a 4,6 milliárdot.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás