promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megjelent XXXTentacion hátborzongató klipje
Borítókép:  vulture.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A videóban a rapper régi önmaga látogat el új énje temetésére, ahol a „halott” felül és verekedésbe kezdenek. A harcot nyomasztóan csendes, látnoki képsorok váltják fel.

A Jahseh Dwayne Onfroy néven született zűrös életű floridai rappert június 19-én lőtték le, amikor egy motorbicikli kereskedésből tartott hazafelé. A gyilkosokat két nap múlva kapták el.

XXXTentacion tizenévesen írt dalával, a Look At Me-vel robbant be a déli rap/trap színtérre, finoman szólva is ellentmondásos figura volt. Videoklipjeiben nyíltan ábrázolta az erőszakot: hol egy tanárt vertek meg, hol egy gyereket akasztottak fel bennük. Többször is összeütközésbe került a törvénnyel, többek között rablás, fegyverbirtoklás vádja miatt került rács mögé.

Legnagyobb botrányát annak köszönhette, hogy megverte és fojtogatta terhes barátnőjét. Emiatt aztán a Spotify – egy időre – levette XXXTentacion dalait.

Temetésén több ezer rajongója jelent meg, egy Los Angelesi megemlékezésen pedig úgy elszabadultak az indulatok, hogy a rendőrségnek kellett tömeget oszlatnia.

(Tompi)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás