promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hesz Ádám: Micsoda lány
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Ádám 8 évesen kezdett el gitározni tanulni, majd 17 évesen már jött az éneklés is. Ez idő tájt találkozott Ulbert Ferenccel, akivel később megalapították az Ulbert-Hesz Projectet, amely formációval a mai napig alkotnak és koncerteznek. Első nagylemezük, „Better days and better nights” néven jelent meg 2009-ben, nem kevesebb, mint 20 vendégzenész közreműködésével.

A zene folyóján tovább evezve jött a Sweet Home nevű csapat, akikkel bluest játszottak, majd 2015-ben összeállt a Hesz Ádám Akusztik, velük született meg a Körforgás nevezetű kislemez is. Ádámra ebben az évben talált rá a Magneoton kiadó, és megérkezett az első különálló dala, a Micsoda lány, akinek a produceri munkáit az Irie Maffia egykori alapító-basszusgitárosa Havas Miki 'Mikoo' végezte.

A Hesz Ádám dalához készült romantikus hangulatú, animált klip az énekes fejében lejátszódó víziót követi végig, amely egy buszmegállóban kezdődik és végződik. Egy olyan lánnyal való találkozás és elkalandozás berkein belül bontakozik ki a történet, aki teljesen megbolondítja főhősünket. A klipben elkísérhetjük a párt „közös” kalandjaikon, és velük együtt járhatjuk be a „nagyvilágot”.

Most pedig jöjjön a lágy lüktetésű elektro-pop track, ami egyáltalán nem helyezi háttérbe Hesz Ádám hangját. Még érezhetünk olykor kiforratlan elemeket, de az biztos, hogy érdemes lesz odafigyelni az énekesre. (Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás