promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy magyar pszichothriller készül
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Bagota Béla a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rendező szakán végzett, majd első asszisztensként dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Első nagyjátékfilmjét - amelynek forgatókönyvét is ő jegyzi - 2018 februárjában kezdi forgatni.

A Valan egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi, amelyben a harmincas éveiben járó főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz. A film erdélyi (Balánbánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó) valamint budapesti helyszíneken forog majd.

A férfi főszerepet a nemrég Kaszás Attila-díjjal kitüntetett Krisztik Csaba játssza, a női főszereplő kiválasztása még folyamatban van. Az alkotást Garas Dániel fényképezi, zenéjét Márkos Albert komponálja, producere Kántor László lesz és a Mátrix Film gyártásában készül.

Bagota Béla Tiszta kézzel című munkájával diplomázott Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. A diplomafilm Podmaniczky Szilárd C-dúr című novellája nyomán készült, a főbb szerepekben Keresztes Tamás, Rezes Judit és Törőcsik Franciska látható.

Első ránézésre érdekes kihívásnak tűnik, és ismét egy olyan stílust vesznek elő, amibe magyar film még nem igazán mert belenyúlni. Reméljük jól fog elsülni. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás