promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy kis Bikavér, és FESZT!Eger!
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„Nagyon büszkék vagyunk, hogy pár év alatt egy olyan szerethető kis fesztivált hoztunk létre, amit a fellépők és a szakma és a látogatók is örömmel fogadnak minden évben” – mondta el Tóth Tibor, a fesztivál főszervezője. Szerinte a siker egyik záloga maga a helyszín, egy lélegzetelállítóan egyedi hely, több mint 40 éve használaton kívüli - a természet által visszahódított - bányaudvarok, borospincék közvetlen szomszédságában, ami nem mindennapi a hazai fesztiválpiacon. A másik fontos érték, hogy a fesztivált felvezeti a Music Hungary konferencia, ahol a szakma színe-java találkozik évente, és folytatja egy pohár bor mellett az eszmecserét a fesztivál ideje alatt.

Három színpadon három nap alatt 30 fellépő, a magyar pop-rock színe java szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A nyitónapon - csütörtökön - például a Fran Palermo és a Punnany Massif koncertjén lötybölhetjük a rozéfröccsöket, aztán – a teljesség igénye nélkül – lesz Vad Fruttik és Kiscsillag, Belga, Ganxsta Zolee és a Kartell, Halott Pénz, Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, PASO, Honeybeast…és sokan mások.
 
Egy praktikus újítással is készül a FESZT!Eger. Csábítva a fővárosi fesztiválozókat idén már egy Budapest-Eger-Budapest járatot is indít. A bulibusz délután indul a fővárosból és hajnalban hozza vissza a fesztiválozókat. Emellett egy környezettudatos megoldást is kínál az utazásra a FESZT!Eger. Az Oszkár telekocsival karöltve lehet majd közösen autókázni Egerbe. Az Oszkár és a Feszt!Eger egy közös játékot is indít, melynek lényege, hogy páros fesztiválbelépőt sorsolnak ki azok között, akik az Oszkár vagy a fesztivál FB oldalán kirakják az „Én @Oszkár telekocsival megyek” posztot.
 
A Music Hungary szakmai konferenciával indít tehát június eleji fesztiválhétvége. A hazai szakma legnagyobb összejövetelén több izgalmas téma kerül majd terítékre. Elsőként az átalakuló rádióspiacot járják majd körbe az iparág képviselőivel. „Hollywoodba magyar zenét? - A filmipar, mint példa és lehetőség” címmel ígérkezik majd egy izgalmas beszélgetés, majd a Showbusiness az élőzenében témakört vitatjuk meg több magyar híresség társaságában. Egy másik panelben beszélgetést hallhatunk a könnyűzenei exportprogramokról Magyarországon.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás