promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ed Sheeran új albuma rekordokat döntöget
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Eszméletlen belegondolni, hogy egy zenei album ennyi emberhez jut el. A brit énekes albuma már a megjelenése napján csúcsot döntött a Spotifyon: egyetlen nap alatt 57 millióan hallgatták meg. A BBC News beszámolója szerint a korábbi heti rekordot The Weeknd tartotta: tavaly novemberben hét nap alatt 223 millióan hallgatták meg a Spotify szolgáltatásával a Starboy című albumot. A 27 éves Sheeran új lemeze jó úton halad, hogy a heti toplista élére kerüljön. A lista hivatalos számítása minden ezredik streamelést fogad el egy - kézzel fogható - lemez megvásárlásaként. Ennek alapján a brit énekes albumának a Spotify-steamelései legalább 237 ezer lemez eladását érik.

Sheeran a közelmúltban a GQ magazinnak nyilatkozva mondta el, hogy az utóbbi tíz évben csak Adele lemezeladásai szárnyalták túl az övét, és szeretné elérni az énekesnő rekordját. 2015 novemberében Adele 25 című albumát több mint 800 ezren vásárolták meg, a lemezből eddig 20 millió példány fogyott. Amúgy ez is hihetetlen szám, de Adele ezzel a top 40-be se fér be. Az első helyen továbbra is Michael Jackson Thriller albuma áll, de még a második helyezett Pink Floyd The Dark Side of the Moon című albumából is közel 50 millió fogyott. (MTI; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás