promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt az Animal Cannibals tizenharmadik lemeze
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„A cím a megjelenés dátuma mellett azt is magában rejti, hogy a netes kereső szerint ez a szám a numerológiában egyfajta égi figyelmeztető jel, így aztán gongütéssel indul a korong. Meg 1111 példányban jelenik meg a CD. Ez a formátum ma már kiment a divatból, de nekünk még jó kézbe venni, annál is inkább, mert a hiphop szövegcentrikus műfaj és dalszövegek benne vannak a tizenhat oldalas füzetkében” - mondta Qka MC (Koller László) a lemezbemutató sajtótájékoztatón. Társa, Ricsipí (Dósa Richárd) beszámolt arról, hogy az 1111-en tizenkilenc felvétel szerepel, ami hagyomány, hiszen 1990 óta minden lemezük esetében ez volt a helyzet.
 
A CD második felvétele rögtön egy 40 perces mixtape, amely azokat a mások által készített számokat összegzi, amelyeken az Animal Cannibals tagjai az elmúlt másfél évtizedben közreműködtek. Ilyen mások mellett a Hooligans, a Hősök, Dj Bootsie, Sub Bass Monster, Funktasztikus egy-egy dala.

Szerepel a lemezen egy másik összefoglaló jellegű szám is, az AC Party Megamix, amely megmutatja, miként lehet kevesebb mint hat percben bemutatni a csapat eddigi legnagyobb slágereit, köztük a Takarítónőt, a Mindenki azt akarját és a Pénteket. Ebben a mixben hallható az idén nyáron elhunyt Somló Tamás is.

Ricsipí beszámolt arról, hogy az AC Party Megamixből két klip is készül, amelyben a dalokat a hazai zenei élet számos ismert képviselői tátogja el, köztük a Wellhello és Ganxsta Zolee.

Az új számok között szerepel a Szedd össze magad!, a Vissza!, a Nemér, a Hiába próbálom is, amelyek a duó szokásos életvidám szövegeit és zenéjét hozzák. Van a CD-n néhány rövid geg is, ennek keretében a remixelők egy olyan alapból dolgozhatnak, amelyen Qka MC és Ricsipí az ábécé betűit mondja fel.

„Hivatalos lemezbemutató nagykoncertet jövő májusra tervezünk egy nagy szabadtéri helyszínen, de addig is rengeteg fellépésünk lesz.” - mondta Ricsipí az MTI kérdésére. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás