promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Indul az utolsó nap a Volton!
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Tankcsapda is úgy nyilatkozott, hogy a fellépésük után mindenféleképpen szeretnének belenézni a brit Iron Maiden koncertjébe. A banda 41 éve van a színpadon és a tagjai is már bőven 60 fele járnak, de ugyanúgy zúznak a koncerteken, mint azelőtt. Az új zenéken túl elővették a régi klasszikusokat is, amire igencsak fölhördült a tömeg. Igazából tényleg élőben kellett ott lenni a fesztiválon, mert az internetes közvetítés elég szegényes volt. Pár magyar zenekaron kívül nem nagyon tudtunk kit streamelni. Ma is csak a Mary Popkidset láthatjuk interneten. Ha azonban kint vagyunk, akkor annál nagyobb nevekre tombolhatunk. Lássuk melyik két gigásszal búcsúzik a Volt a nagyszínpadon!

Slayer

A világ talán leghíresebb thrash metal zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer végre Sopronban is megmutatja, miért is tartják őket az egyik legjobb koncertzenekarnak. Pályafutásukat egyaránt színesítette Grammy-díj, a dalszövegeket és a borítókat érintő botrányok vagy épp viharos ki- és visszalépések dobos fronton, de sikerük a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood lemez óta töretlen. Az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkeztek először új lemezzel. A 2016-os Telekom VOLT Fesztivál talán legsűrűbb és legvadabb koncertjére számíthatunk a Slayertől.

The Prodigy

Ha van zenekar, akit nem kell bemutatni a magyar közönség, az bizony a The Prodigy. Fellépéseiken minden alkalommal több tízezer ember őrjöng, több millió rajongójuk van világszerte, koncertjük egyszerre elementáris erejű, brutális hangerejű és elejétől a végéig magába szippantó. Az elmúlt húsz év egyik legsikeresebb, legnépszerűbb és legveszettebb brit elektronikus zenei alakulata. A The Prodigy 2016-ban ezúttal ismét a Telekom VOLT Fesztiválon veszi kezelésbe fanatikus magyar rajongótáborát. Garantált, hogy a Keith Flint és társai még a korábbi jelenéseket is felülmúló, szédületes és megveszekedett show-val szegezik majd a tömeget a fesztivál legnagyobb színpada elé, pláne, hogy tavalyi új lemezük legjobb dalait is magukkal hozzák. Az új lemezt a kritikusok ugyan nem tartották a csapat legjobbjának, de azért nem kell nekik állandóan megfelelni. A Prodigy érzés megmaradt. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás