promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem semmi koncertek lesznek idén a Budapest Parkban
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Mint ahogy már megszokhattuk, a Park ezúttal is egy parádés nyitóhétvégével nyomja meg a start gombot, április 28. és 30. között. Első nap Szabó Balázs Bandája húzza el a nótánkat hegedű romantikával és cifrázós rock and rollal, pénteken a hazai drum and bass nagyágyúja a Brains hozza mozgásba ugróizmainkat, míg szombaton a harmadjára is visszatapsolt, legendás német formáció, a Scooter indítja el menthetetlenül a szezont, hogy utána egész nyáron a legnépszerűbb zenekarok adják egymásnak a színpadot.

Így május 7-én mulathatunk a bulibáró, Kis Grófo első nagyzenekaros showjára, - ahol olyan vendégelőadók lesznek többek között, mint Majka&Curtis, valamint Pixa -, 19-én pedig ska-reggaeparty lesz Magyarország elsőszámú ska zenekara, a PASO és a legendás reggae csapat, a Ladánybene27 tálalásában. „Gyere kislány, gyere, a disco klubban szól már a zene”- invitál majd mindenkit május 21-i koncertjére a Bëlga, 26-án pedig gyulafirátóti rapper, SubBassMonster szövegel a nagyszínpadon.

bpark2
Május 22-én a magyar válogatottnak kívánunk jó utat az EB-re a Bon Voyage fesztiválon, ahol a szurkolás mellett olyan zenekarokra csápolhatunk, mint a Punnany Massif, a Brains, a PASO, az Ocho Macho, a Soerii&Poolek vagy a Firkin.

Bár a lista még közel sem teljes, a hazaiak közül már biztosan megtáncoltat minket a Kistehén és a Biorobot június 2-án, 10-én zárja Országos Galaktikus pop turnéját a The Biebers, a Mary PopKids-zel karöltve,  Parkban fellép - június 11-én az immáron negyedszázados Quimby is, június 16-án a legendás jazz-rock formáció, a Tátrai Band játszik a Kéknyúllal, a hónapot pedig Fábián Juli & Zoohacker zárja.

Külföldi line up

A nyár egyik legizgalmasabb bejelentése kétségtelenül a Foals koncertje, akik tavalyi eget rengető szigetes koncertjük után, most Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére térnek vissza, augusztus 17-én.

Június 7-én Kanada legnépszerűbb punk-rock bandája, a Billy Talent teríti le mindent elsöprő lendülettel a nagyérdeműt, előttük pedig a skate-punkot játszó Zebrahead melegít be. A Billy Talentes esten fellép még a londoni Counterfeit, élén Jamie Campbell Bowerrel, aki számos mozifilmből is ismerős lehet a nézőknek.

Spanyolországból érkezik hozzánk az argentin és kolumbiai bevándorlókból verbuválódott világzenei formáció, a Che Sudaka.

A metalcore rajongóinak már jó előre be lett vésve a naptárjukba június 14-e, amikor is egy este áll színpadra a Killswitch Engage, az Architects, az August Burns Red, az Atreyu és a Bury Tomorrow.

bpark3
Július 13-án Ky-Mani Marley és Gentleman érkezik hozzánk, akik egy közös nagylemez erejéig álltak össze, amit a tervek szerint a turné alatt tárnak a közönség elé. A végtelenül bájos ZAZ július 22-én tér vissza Budapestre könnyed, cirógató sanzonos dallamaival, aki ezúttal Párizs szellemét idézi meg számunkra, tavaly megjelent, Paris című feldolgozáslemezének dalaival.

Steve Vai, a háromszoros Grammy-díjas gitáros július 28-án kápráztat el bennünket virtuóz tudásával. Három évtizedes pályafutása során szinte minden műfajban megmártózott már, játszott Frank Zappa zenekarában és a G3-ban, zenélt az Alcatrazzal, a David Lee Roth Banddel és a Whitesnake-kel is. Passion and Wafefare című albuma 25 éves turnéjával érkezik most Budapestre.

Damian Jr. „Gong” Marley Bob Marley fia - az alma pedig nem esett messze a fájától: az ifjú Marley tehetsége már egész fiatal korában megmutatkozott, 2001-ben 158 hétig szerepelt a Billboard Top Reggae Album listáján, de második albumával egy Grammy-díjat is bezsebelt. Damian azonban nem csak dalai stílusával követi apja szellemiségét, hanem emberjogi aktivistaként is felszólal azokért, akikért kell, augusztus 30-án pedig mi is hallhatjuk a reggae király trónörökösét.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás