promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre megvan a Prometheus 2 „végleges” címe
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Viszont pozitív irányban változtat, ugyanis mindenképpen az alieneket szeretné előtérbe helyezni. Ugyebár az egész abból indult ki, hogy Scott betojt attól, hogy Blomkamp filmjét jobban várják az emberek, mint a Prometheus folytatását. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Blomkampnek új projekt után kell néznie, mert nem lőtték le teljesen az Alien5-öt, de a Fox nem kíván most ezzel foglalkozni, így ennek a folytatásnak az elkészülése bizonytalan, rengeteg rajongó, köztük az én nagy bánatomra is. Scott féltékenysége amúgy már ott megmutatkozik, hogy ő nem akarta ilyen korán behozni az alieneket a filmjeibe, és még játszadozott volna jó ideig a filozofálós történettel. Abban tényleg csak bizakodom, hogy ennek valóban pozitív hatása lesz.
 
Ridley Scott visszatér az általa létrehozott Alien-univerzumba az Alien: Covenanttal, annak az előzménytrilógiának a második felvonásával, amely a Prometheusszal kezdődött, és Scott 1979-es sci-fi mesterművéhez vezet. A Covenant nevű felfedezőhajó egy elhagyatott bolygón landol valahol a galaxis távoli pontján, és a legénység rádöbben, hogy a még a felfedezetlen paradicsom valójában egy sötét, veszélyes világ, melynek egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a Prometheus expedíció egyetlen túlélője.

alien cc
Az Alien: Covenant forgatása 2016. februárjában kezdődik meg Ausztráliában. Ezen Fassbender mellett részt fog venni Noomi Rapace is, bár az ő karakteréről még nem sok mindent tudunk. A hivatalos megjelenés dátuma is megvan, ami 2017. október 6. A Cinestar még azt is kikutatta, hogy ekkor pont a Warner Bros. féle Dzsungel könyvével kell majd megküzdenie a pénztáraknál. Az igazi Alien fanokat ekkor pont nem fogja érdekelni Maugli nyöszörgése.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás