promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Öt név, akivel feldobtuk volna a Balaton Soundot!
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Voltak üde színfoltjai a fesztiválnak, de sajnos a negatívumok is kibuktak keményen, kevés értelmes DJ szettel találkozhatott ugyanis az ember. Szándékosan vagy véletlenszerűen túl sok elektro houseba futhattunk bele. Ezzel nincs is baj, mert most ez a stílus uralkodik, de amikor már x-edik napja megy a non-stop veretés, az egy idő után unalmas lesz. A közönség gyakorlatilag pogózott, annyira ment a zúzás. Ennek az lett a vége, hogy a fellépők nem tudván a másik mit játszott tegnap, gyakran elkezdték ugyanazokat a zenéket előhúzni. De mit tehetne az ember, ha ő electro-houset játszik, és most az a muzsika annyira cool?

Ebbe néha bele tudtak szólni olyan fellépők, mint a Faithless vagy Ludacris, amin éppen szétbólogathattuk az agyunkat a rap számok között, de egy elektronikus zenei fesztiválon, elektronikus előadókat várna az ember a minőségi fajtából. A minőség megvolt, a stílusok sokasága azonban nem. Ezt lehet mindenki másképp fogja látni, de sok ember megjegyezte, hogy egyáltalán nem az előadók miatt ment ki, csak a buli kedvéért. Most mi összeszedtünk öt nevet, akivel színesebbé lehetett volna tenni ezt a varázslatot, és akik megállták volna a helyüket egy nagyszínpadon. Elektro-house előadót nem írunk, abból volt elég. Bocs! 

ATB – Trance

Ezer meg ezer előadót is felsorolhattam volna itt, de ATB mindenki szívét meg tudja dobogtatni, ha tranceről van szó. Apropó, hol volt a trance? Ennyire a béka segge alatt lenne a stílus? Akkor Armin van Buuren nem tudna minden héten új trackeket bemutatni a rádióműsorában. Mai napig ebben a stílusban dolgoznak a legtermékenyebben a producerek, és rengeteg stúdió album lát napvilágot a félelmetes kiadói hálózatoknak köszönhetően. Abba már bele se merek menni, hogy a mai népszerű house trackek mennyi trance elemet tartalmaznak. Ha ATB lett volna a nagyszínpadon nézted volna? Én igen!


John Digweed – House

Van olyan is, hogy nem elektro-house, majd a 16 éveseknek magyarázza el valaki. John nagymester helyett Sasha nevét is írhattam volna ide, mert ők gyakorlatilag már összeforrtak. Kultikus név a DJ-zésben. Amikor az elektronikus zene igazán kezdett kiforrni ő ott volt az úttörők között. Digweed a legjobbak közé tartozik a szakmában, fellépései során garantált a teltház, és szettjei szinte mindig exkluzivitásnak nevezhetők. Leghíresebb partysorozatai voltak a Renaissance, a Northern Exposure vagy a Bedrock. Renaissance partysorozat végül kinőtte magát egy mix- lemez sorozattá, amelynek tagjai a house zene meghatározó elemeivé váltak, nem kisebb nevek közreműködésével, mint például Dave Seaman vagy Hernan Cattaneo.


Junkie XL – Big beat /Electronica

Először a The Chemical Brotherst akartam írni, de mondom figyeljünk a költségvetésre is, a Chemical már Sziget költségvetés. Junkie XL olcsóbb, de nem képvisel gyengébb szintet. Mostanság sokfelé dolgozik, pl. nemrég fejezte be az új Mad Max soundtrackjét. Húsz éves karrierje során olyan nagy nevekkel müködött együtt, mint Dave Gahan a Depeche Mode-ból, Robert Smith a The Cure-ból vagy Chuck D. a Public Enemyből, valamint olyan nagy zenekarok mellé állt széles műfaji skálán mozogva, mint a Sepultura, a Fear Factory és a Dog Eat Dog. A Junkie XL remix listáján is világhírű elődók szerepelnek: a Scissor Sisters, a Rammstein, a Bloc Party, Britney Spears, Justin Timberlake és a Coldplay. A rangos listáról nem hiányozhat a külföldön legismertebb magyar elektro zenész, Yonderboi neve sem, akivel a Junkie XL "kölcsön mix" szerződést kötött. Szerintem ennyi elég is a bemutatásából. Nagyszínpadra!


Andy C – Drum and Bass

Jaj ne már a DnB-t, az annyira 2008-as. A Pendulum cd-t se veszem elő többet, mert gagyi. Bár volt egy színpad a Bass&Sound nevezetű, ahol non-stop DnB ment, de mégse volt igazi húzónév, akire azt mondták volna a stílus szeretői, hogy na, erre kimegyek! Andy C viszont ilyen lehetett volna, és még az is ugrált volna rá, aki annyira nincs otthon a stílusban, mert Mr. C a kellemesebb fajtát képviseli, amit a szakma liquid drum and bassnek nevez. Andy C-nek nem csak a RAM kiadó megalapításában van benne a keze, hanem mellette még nagyon jó producer is. Olyanoknak dobott már DnB feldolgozásokat, mint Eric Prydz, Mat Zo, Porter Robinson, Rudimental, vagy a London Grammar.


Carl Cox – Techno

Ki ne ismerné a nagy barna macit? (nem röhög, én így hívom) Miután viszont fellépett a színpadra annyira már nem macis. Elektronikus zenei nagykövet, aki tizenéves kora óta DJ, acid house veterán, és a techno bajnoka. Carl Cox szinte sugározza magából a zene iránti szerelmét, elég csak megnézni őt a lemezjátszók mögött, figyelni senkivel sem összetéveszthető mozdulatait melyek egyszerre dinamikusak és vidámak. Őt is volt már szerencsém élőben látni, ráadásul Magyarországon. Mondanom sem kell, teltház volt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás