promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tarol a Halálos Iramban 7
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás


Egy ideje ámuldozva nézzük a nagysikerű Halálos Iramban sorozat új részének előzeteseit, melyben még az eddigieknél is durvább manővereket hajtanak végre főhőseink. A film végre megjelent a mozikban is, a siker pedig valószínűleg nagyobb, mint amire bárki számított.

Már az eredeti Halálos Iramban is hatalmas meglepetést okozott a 207 millió dolláros bevételével, de az új epizód teljesen lekörözött minden korábbi rekordot, ugyanis a Halálos Iramban 7 eddig összesen 384 millió dolláros bevételt hozot világszerte. Figyelemreméltó egyébként, hogy ebbe még nincs beleszámolva Kína, Japán és Oroszország, ugyanis ezekben az országokban csak az elkövetkező hetekben jelenik meg.

Ezek után már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy hogyan veszi fel a versenyt ezzel a teljesítménnyel az év másik nagy autós akciófilmje, a Mad Max: Fury Road.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás