promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy kísérleti orrspray akár nyolc órányi védelmet nyújthat a Covid ellen
Borítókép:  Illusztráció/Profimédia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy kísérleti orrspray már attól is megvédhet, hogy elkapd a koronavírust. Akár nyolc órán át is hatásos lehet, bár nem helyettesíti a vakcinát. 

Egy új finn kutatás szerint kivédhető lehet a megfertőződés a Covid-19 vírussal, legalábbis egy ideig. Egy új kísérleti orrspray-n dolgoznak, ami segíthet a megbetegedés megelőzésében. A tudósok által egereken végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az orrspray képes megakadályozni a vírusfertőzést.

Kalle Saksela, a tanulmány szerzője elmondta, hogy

 „ez a technológia olcsó és nagymértékben gyártható, és a gátlószer egyformán jól működik minden változattal szemben".

Hozzátette:

„A már kihalt SARS-vírus ellen is alkalmas, így vészhelyzeti intézkedésként is szolgálhat az esetleges új koronavírusok ellen".

Az immunhiányos és más magas kockázatú emberek számára kifejlesztett spray egy antitestszerű szintetikus fehérjéből áll, amely felismeri a koronavírus tüskefehérjéit, és átmenetileg meg is állítja a vírust.

Azt is megállapították, hogy a kezelésben részesülő egerek esetében sokkal kevésbé volt gond a felső légutakkal és a tüdejükkel, miután ki voltak téve a COVID-19 béta változatának.

Ezek nagyon jó hírek, de nem szabad elfelejteni, hogy az orrspray-t nem tesztelték még embereken, így még mindig a lehető legjobb védekezést a vakcina jelenti. A kutatók is a vakcina kiegészítéseként gondolnak rá, nem pedig helyettesítőjeként.

Forrás: Daily Star

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás