promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Lotus új virágai: elektromos autókkal robbantana a patinás márka
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Intelligens tesztpályájuk is épül, lassan a Tesla vetélytársává nőhetnek fel.

Négy új elektromos autómodell érkezését jelentette be 2022-től a Lotus. A legendás Colin Chapman által 1948-ban alapított brit márka fénye mostanra kissé megkopott, de úgy tűnik, hogy a kínai Geely vállalat irányítása alatt, és a benzines/dízel kocsik visszaszorulásával új erőre kaphat.

A Lotus egy gigantikus üzem építésébe fogott a rossz emlékű kínai Vuhan városában, az elektromos újdonságok ugyanis ott fognak készülni, elsőként a Type 132 SUV. A 900 millió fontba kerülő beruházás a Lotus Technology otthonául is szolgál majd, ez az új részleg felel az elektromos járművek fejlesztéséért és előállításáért.

Az elsőként piacra kerülő 132-es SUV-ról egyelőre nem sok mindent árultak el. Bennfentesek tudni vélik, hogy a manapság divatos utcai terepjáró 2,88–3,1 méter közötti tengelytávval rendelkezik majd, az akkumulátorok pedig 92–120 kWh kapacitásúak lesznek. Egy ilyen (650–750 LE-s) járgány

3 másodpercen belül tud majd 100 km/h-ra gyorsulni.

A Type 132 után fog érkezni a Type 133-as négyajtós kupé 2023-ban, aztán 2024-ben ismét egy SUV, a Type 134-es. A sort (egyelőre) a régóta várt Type 135-ös sportautó zárja, amelyet a Forma–1-ben idén megjelent Alpine-nal közösen gyártanak 2026-tól.

A Lotus partnerségre lép az elektromos járművek terén már jelentős tapasztalatokkal rendelkező kínai Nióval is. Ők a Lotus Technology cégbe fognak befektetni, amelynek központja 2024-ben kezdi meg működését.

A vuhani gyárat – kis túlzással – még az űrből is látni lehet majd, hiszen több mint egymillió négyzetméter kiterjedésű lesz, és évi 150 ezer autó gyártására teszik alkalmassá. Ez pontosan 15-ször nagyobb, mint a Lotus jelenlegi üzeme az angliai Hethelben.

Vuhanban nem hagyományos gyár épül, hanem igazán modern, 21. századi létesítmény, amely magában foglal egy intelligens tesztpályát is. A tervek szerint a kocsik emberi beavatkozás nélkül mozognak majd rajta, akár 220 km/h sebességgel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás