Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Magyar kutató ördögi haláltánc helyét találhatta meg, ahol kimondták az egyik leghíresebb történelmi személyiség halálos ítéletét - fotó

Magyar kutató ördögi haláltánc helyét találhatta meg, ahol kimondták az egyik leghíresebb történelmi személyiség halálos ítéletét - fotó

Tech & Tudomány

Magyar kutató ördögi haláltánc helyét találhatta meg, ahol kimondták az egyik leghíresebb történelmi személyiség halálos ítéletét - fotó

Tech & Tudomány

CST 08:08

Nagy lelet bukkant elő, amelynek igen jelentős kulturtörténeti jelentősége lehet.

Két forrásunk is van, amelyben leírják, hogyan végezték ki Keresztelő Szent Jánost, azt az embert, aki megkeresztelte Jézus Krisztust a Jordán vizében, és ezzel örökre beírta magát a történelembe. Az egyik a Biblia, a másik pedig Josephus Falvius, aki a Zsidó háború címmel írta meg élete fő művét az időszámításunk utáni első században.

Mindkét mű fejvesztésről számolt be, ezt a jelenetet pedig számos képzőművészeti alkotás is megörökítette már az elmúlt évszázadok során. Amúgy pedig Keresztelő Szent János fejvételének ünnepét augusztus 29-én tartjuk.

A történet köré viszont a két mű már eltérő mesét sző. Flavius kevésbé kapcsol hozzá meséket, ő leírja, hogy a kivégzésre a mai Jordánia területén került sor, méghozzá a Machaerus-erődben. Az ok pedig az volt, hogy Heródes Antipas megriadt János növekvő befolyásától a nép körében, ezért inkább úgy döntött, kivégezteti.

A Biblia ezzel szemben kiszínezi a történetet, állítva, hogy a konfliktus sokkal személyesebb volt János és Heródes Antipas között. A király ugyanis fivére özvegyét vette feleségül, János pedig elítélte ezt a házasságot. Heródiás, az újdonsült feleség pedig mindenáron azon volt, hogy Keresztelő Jánost kivégezzék. A történet szerint Heródiás lánya egy tánccal manipulálta az uralkodót, aki megígérte neki, hogy bármit kérhet.

Ő anyja, Heródiás unszolására János halálát kérte. A legendák szerint János fejét később tálcán tálalták fel Heródes előtt.

Most egy magyar ókorkutató, Vörös Győző szenzációs felfedezéssel állt elő, azt mondja, megtalálták azt a helyet, ahol az ördögi táncot előadhatta Heródiás lánya. A képen ez a hely látható, illetve a trón maradványa, ahol a király is ülhetett.

Forrás: Vörös Győző

Ki volt Keresztelő Szent János?

János Jézus rokona volt, hiszeny édesanyja, Erzsébet, Szűz Mária testvére volt. Ő a kapocs az Új- és az Ószövetség között. Fél évvel előbb született, mint Jézus, hirdette, hogy el fog jönni a Megváltó. Kiköltözött a pusztában, hogy a hitével törődjön, Lukács evangéliuma szerint sáskákat evett és teveszőr ruhát hordott. Krisztus Jánost később a legnagyobb élő embernek mondta.

Szent János levágott fejét később legendák ezrei lengték be, most sem tudjuk, hol lehet, miközben több vallási hely is azt állítja, hogy ők őrzik.

Vörös Győző jordániai kutatásairól pedig mellékelünk egy rövid videót is:

A nagy felfedezésről a Livescience számolt be először.

Borítókép: Délhír Portál