Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Egy alaszkai vulkánkitörés is okozhatta a római köztársaság bukását

Egy alaszkai vulkánkitörés is okozhatta a római köztársaság bukását

Tech & Tudomány

Egy alaszkai vulkánkitörés is okozhatta a római köztársaság bukását

Tech & Tudomány

Helmeczi Benjamin 08:08

Egy új kutatás szerint gyorsíthatta a római köztársaság és a Ptolemaioszok egyiptomi uralmának bukását az alaszkai Okmok vulkán kitörése Kr. e. 43-ban.

A Julius Caesar Kr. e. 44-ben történt halála körüli évek írott forrásai szokatlanul hideg időjárásról, rossz termésről, éhínségről, betegségekről, békétlenségről számolnak be a Földközi-tenger partjai mentén. Ezek a tényezők vezettek végül a római köztársaság és a ptolemaioszi Egyiptom bukásához. A történészek régóta sejtették, hogy a természeti jelenségek vulkánkitörés számlájára írhatók, de nem tudták megállapítani, hogy hol, mikor és milyen erővel törhetett ki a tűzhányó.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában megjelent tanulmány szerzői északi-sarkköri magmintákban talált tefra, vagyis vulkánok által kilövellt szilárd törmelékanyag elemzésével jutottak el oda, hogy az alaszkai Okmok vulkán Kr. e. 43-as, kalderát kialakító erupciója összfügghet a Mediterráneum eddig megmagyarázhatatlanul szélsőséges időjárásával.

„Lenyűgöző dolog, amikor bizonyítékot találunk arra, hogy egy tűzhányó a világ másik felén kitör, ezzel hozzájárul a római köztársaság és a hellenisztikus egyiptomi állam bukásához, valamint a római birodalom felemelkedéséhez”

– mondta a ScienceDaily.com-nak Joe McDonnell, a renói Sivatagkutató Intézet tudósa, a kutatás vezetője.

A felfedezés tavaly történt a DRI jégminta-laboratóriumában, ahol McConnell és a svájci Michael Sigl egy mintában szokatlanul jó állapotban fennmaradt tefrára bukkantak. Ezután új vizsgálatokat végeztek grönlandi és oroszországi fúrások mintáin, melyeket még az 1990-es években gyűjtöttek és amerikai, dán valamint német intézetekben őriztek. Korábbi mérések eredményeit is figyelembe véve világosan kirajzolódott két kitörés, az egyik Kr. e. 45-ből, amelyik erőteljes, de rövid volt, és egy másik, sokkal hatalmasabb és elhúzódóbb esemény Kr. e. 43-ból, amelynek következményei több mint két további éven át nyomot hagytak a jégmintákban.

A második kitörést tovább vizsgálták a jégben talált tefra geokémiai elemzésével és megállapították, hogy a minták megegyeznek az Okmok alaszkai vulkán kitörésének apró szilánkjaival. Ez volt az elmúlt 2500 év egyik legpusztítóbb erupciója.

Ezután brit, svájci, ír, német, dán, alaszkai és connecticuti történészek, valamint természettudósok az egész világról összegyűjtötték a különböző tudományágak bizonyítékait: többek között fák évgyűrűinek az éghajlatról tanúskodó adatait és barlangok kőzetrétegeinek mintáit. Számítógépes szimulációval vizsgálták a vulkáni tevékenység idő- és térbeli hatásait az adott időszakban, hogy jobban megértsék, hogy befolyásolta az esemény az éghajlatot és a történelmet.

Eredményeik azt mutatták, hogy az Okmok kitörése utáni két év az északi félteke utolsó 2500 évének egyik leghidegebb időszaka, az erupció utáni évtized a negyedik leghidegebb volt. A klímamodellek szerint a nyár és az ősz akár átlagosan hét Celsius-fokkal is hűvösebb lehetett, a csapadék nyáron 50-120 százalékkal, ősszel akár 400 százalékkal haladta meg a szokásost Dél-Európában.

„Valószínű, hogy a szélsőséges esőzések és a hideg csökkentették a termés mennyiségét, élelmezési problémákhoz vezettek. Ez megmagyarázza a korabeli források hidegről, éhínségről, élelemhiányról és betegségekről szóló beszámolóit”

– mutatott rá Joe Manning, a Yale Egyetem történésze.

A tanulmány szerzői elismerik, hogy egyéb tényezők is hozzájárultak a római köztársaság és a Ptolemaioszok Egyiptomának bukásához, az Okmok második, hatalmas erupciója és következményei azonban tagadhatatlanul jelentős szerepet játszottak.

Borítókép: Science