promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így nézne ki a valóságban a Windows 20
Borítókép:  Reddit
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy dizájner nem csak elképzelte, de újításokat is beletett az operációs rendszerbe.

Nagy utat járt be a Windows az első megjelenése óta. Aki kicsit nosztalgiázni szeretne, annak mutatunk egy videót arról, honnan is indult a Microsoft operációs rendszere, és hova jutott.

Az utazás 1985-ben kezdődik, a Windows 1.0-val, és eljutunk egészen 2015-ig, amikor megjelent a Windows 10. Utóbbira a többségnek már át kellett térnie, mivel a Windows 7, bár még használható, de a támogatása megszűnt, vagyis nem kap több frissítést.

A Microsoft szerint a Windows 10 a legtökéletesebb operációs rendszerük, szóval jó ideig csak ezt fogják foltozgatni, frissítgetni. Tehát nagyon sokáig nem fog érkezni Windows 11, Windows 12, vagy akár Windows 20. Egy dizájner azonban elmerült a jövőben, és elképzelte, hogy az utóbbi miképp is nézhetne ki a valóságban.

Kamer Kaan Avdan nem csak a képileg mutatja be nekünk a Windows 20-at, hanem számos újítást is beletett a rendszerbe. Például a fájlkezelő fülekkel rendelkezik, a kereső és az értesítések megjelenése is jelentős eltér a jelenlegitől, de a gépház is megújult picikét.

A Microsoft persze biztosan nem fog kiadni egy Windows 20-at, azonban a kommentelőkre nagyon is figyelhetnek, mivel sokan hasznosnak tartják a változtatásokat. Ki tudja, egy frissített verzióban akár még találkozhatunk is velük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás