promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ötezer forintos vásárlás felett sem kell majd PIN-kódot használnunk
Borítókép:  Chris Graythen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Magyar Nemzeti Bank minél hamarabb be akarja vezetni.

Terjed a koronavírus, és a készpénz is elég nagy vírusgazda, bár azon aztán tényleg lehet minden, nem csak COVID-19. Alapból mindig mossunk utána kezet, ha tehetjük. A WHO egészségügyi világszervezet is figyelmeztetett már a készpénzhasználat veszélyeire. A bankok ultraibolya fénnyel és hőkezeléssel folyamatosan fertőtlenítik a bankjegyeket, ahogyan hozzájuk jut, de hát ez még nem garancia semmire.

Házi praktikákkal azért ne próbálkozzunk, mint például a kínai hölgy, aki úgy akartak fertőtleníteni a papírpénzét, hogy betette a mikrohullámú sütőbe. A nő 3125 jüant, vagyis 135 ezer forintot perzselt meg, de hála égnek nem sültek át annyira, így a bankban be tudták váltani.

Szóval amikor tehetjük, használjunk kártyát, de az MNB azt is szeretné, ha minél kevesebb lenne a fizikai kontaktus, tehát ne kelljen PIN-kódot se beütnünk. Most arra szólították fel a bankokat és kártyatársaságokat, hogy az érintős bankkártyák 5 ezer helyett 15 ezer forintos értékhatárig legyenek használhatók PIN-kód beírása nélkül.

„A PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár egységesen 15 ezer forintra történő emelésével becslések szerint a vásárlásoknak már közel 90 százaléka (összesen mintegy 670 millió darab tranzakció) lenne bevonható abba körbe, amikor a tranzakció a POS terminál ügyfél általi kezelése (érintése) nélkül megtörténhet.”

- írta az MNB, ami a jogszabályok módosítását is javasolja a kormánynak, hogy mielőbb alkalmazni lehessen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás