promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Pókember 4-hez játék is készült volna – videó
Borítókép:  Sony Pictures
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csak hát mint tudjuk, sem a Pókember 4, sem a játék nem készült el.

Sam Raimi Pókember trilógiájából vannak jobb és rossz részek, a harmadik felvonás pedig az utóbbiba tartozik. Pedig pont itt érkezik Venom, azonban nem sikerült belőle kihozni a maximumot. Tervben volt a Pókember 4-ik része, de hát a stúdió úgy érezte, a Tobey Maguire-féle változatból kifogyott az üzemanyag, szóval elkaszálták, és A csodálatos Pókember reboot érkezett helyette.

A Pókember 4-hez készült volna egy videójáték is, amit jóval előbb elkezdtek készíteni, szóval volt egy kezdetleges verziója. Erre akadt rá Hard4Games csapata egy Wii konzolon, amit ki is próbáltak. Érdekes látni a prototípust, hogy milyen lett volna a játékmechanika, persze ezeknek még nagyon az alapfunkcióit érték el.

A videói készítői két, még befejezetlen pályán tudtak barangolni a „Pókival”. Azért érdekesebb dolgokat még így is láthatunk, például miképp nézett volna ki a város, de a harcba is beleleshetünk.

A Pókember 4-ben állítólag Adrian Toomes, vagyis Keselyű lett volna Pókember egyik fő ellenfele, tehát a játékban is vele nézhettünk volna szembe, ha valaha elkészül. A franchisban ugyebár ő a Pókember: Hazatérésben jelenik meg.

Aki meg jó Pókember játékra vágyik, annak be kell szereznie egy PS4-et is hozzá, mivel a 2018-ast csak arra adták ki, és a tavalyi év egyik legjobbja volt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás