promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
iOS-t használsz? Akkor érdemes frissíteni a Google Térképet
Borítókép:  JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Androidosok is kaptak pár új funkciót.

Itt most főleg az autósokat célozza meg a frissítés, szóval, ha gyalogos tájékozódásra használjuk a Google térképét, akkor nem kell annyira kapkodni az új verzióért, amikből Androidon a 10.27.2-nek, míg iOS-nél a 5.29-esnek kell fent lennie a telefonunkon.

Az Apple készülékeit használók egy igazán értékes funkciót nem kaptak meg a Google Térképpel, az pedig az, hogy élőben jelezhetik, ha valahol forgalmi dugó, esetleg baleset van. Az Applenek is van saját térképe, csak ezt nyilván nem használják annyian, mint a Google Mapset, vagy a Waze GPS szolgáltatását.

 

Kellett, hogy az élő baleseti bejelentő mindenki számára elérhető legyen, ha a Google Térkép komolyabban meg akarja fogni az autós felhasználókat. Ezt most az Andoidosok számára is bővítették, mivel a karambol, a lassulás, vagy a traffipax mellett most már azt is jelölhetjük, ha az adott útszakaszon építkezés, sávlezárás van, vagy valami ott hever az úton, például egy kidőlt fa miatt kell figyelnünk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás