promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Játékmenet videó és gépigény is érkezett a Blair Witch-hez
Borítókép:  Microsoft
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Visszatérhetünk a misztikus erdőbe, de hála égnek nem egyedül kell ezt megtennünk.

Az Ideglelést szerintem egyik horror rajongónak sem kell bemutatnom. Az 1999-es kultuszfilm az utolsó pillanatokig elhitette az emberekkel, hogy eredeti felvételekről van szó, ami persze a marketing részét képezte. Hát, ha készítők nem veszik elő az úgynevezett áldokumentumfilm műfaját, akkor nem is durrant volna ekkorát.

Most a játékban nyomozóként térhetünk vissza a félelmetes erdőbe, ahol a lehető legjobb társat kapjuk, vagyis egy kutyát, Bulletet. Őt megéri gyakran simogatni, mert sokszor húz majd ki minket a csávából, értékes nyomokat szerez, és persze figyelmeztet a közelgő veszélyekre is. Ha ugat, akkor készüljetek fel, hogy jön a gatyába csinálás.

Egy eltűnt kisfiú után kutatunk, de ahogy haladunk előre, lassan fel kell majd vennünk a harcot az erdőben lakozó boszorkánnyal is.

A közelgő horror-játékhoz most érkezett egy játékmenet videó, és fény derült a gépigényre is, ami fontos adat, mivel a Blair Witch csak PC-re, illetve Xbox One-ra jelenik meg. Ha nem utóbbin játszunk, akkor sem kell hozzá erőmű.

Minimális gépigény:
Op. rendszer: Windows 7
Processzor: Intel Core i3-3220 (3.30 GHz) / AMD A8-7600 (3.1 GHz)
Memória: 4 GB RAM
Videokártya:  GeForce GTX 750 Ti / AMD Radeon R7 265
Szabad hely: 16GB

Ajánlott gépigény:
Op. rendszer: Windows 10 64-bit
Processzor:  Intel Core i5-6500 (3.2 GHz) / AMD Ryzen 5 1600
Memória: 8 GB RAM
Videokártya:  GeForce GTX 1070 / AMD Radeon RX 590
Szabad hely: 16 GB

A Blair Witch augusztus 30-án debütál, most pedig jöjjön egy 10 perces teszt, hogy mire is számíthatunk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás