promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy újítást csinálnak a FIFA 20-ban
Borítókép:  EA
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Meg is érkezett az első előzetes a játékhoz.

Nem maradhat ki az idei játékfelhozatalból sem a FIFA. A rajongók nem mindig kapnak eget rengető újításokat, de az EA most meglepetést akart okozni a focis-játék rajongóinak.  

De kezdjünk a kisebb újításokkal. Az egyik, aminek lehet örülni, a fejlettebb MI. Igyekeztek ebben szintet lépni, hogy a gép által irányított játékosok jobban helyezkedjenek, védekezzenek, hogy igazán játékban tudjanak lenni.

Jönnek új cselek is, amiket igazán sokszínűvé akarnak tenni, így nagy hangsúlyt fektetnek az egy-egy elleni küzdelmekre is. Persze a szerelések is gazdagabbak lesznek, mivel ha mi vagyunk a védő szerepében, akkor nem akarjuk, hogy faképnél hagyjanak bennünket.

Azonban a legfontosabb most jön, ugyanis a készítők bejelentették a VOLTA játékmódot, amit már nagyon régóta vártak a rajongók. Kialakíthatjuk a saját futballistánkat, aztán belevághatunk az utcai kispályás fociba. Vicces lesz, mert ha akarjuk, akkor a nagycsapatokat is kirakhatjuk az utcára. Például a Barcelona játékosaival is tolhatjuk a kispályás focit.

A FIFA 20 2019. szeptember 27-én debütál.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás