promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csak ámulunk Kína saját fejlesztésű mágnesvasútján
Borítókép:  TheVerge
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kína vezető vonatgyártó vállalata, a China Railway Rolling Stock Corporation (CRRC) a napokban mutatta be azt az évek óta készülő mágneses személyvonatját, amely akár 600 km/óra végsebességre is képes lesz.

A CNN arról számolt be minap, hogy az állami tulajdonban lévő vasúttársaság, a CRRC által fejlesztett hipergyors vonat a tesztelési fázisba érkezett, és a sorozatgyártást várhatóan már 2021-ben megkezdheti a kínai cég.

A 600 km/órás állandó sebességre is alkalmas vonat akár három és fél óra alatt tudja majd az utasokat Pekingből Sanghajba szállítani, amely Ding Sansan, a CRRC megbízott főmérnöke szerint a négy és fél órás repülőutat is felülmúlja annak ellenére, hogy repülőgépek átlagos utazási sebessége 900 km/óra körül mozog.
 


Az új vonat a mágneses kialakításnak köszönhetően érheti el ezt a hihetetlen sebességet, vagyis a járgány pályán tartását és hajtását a mágneses mező végzi egyfajta mágneses levitáció (maglev) segítségével, ellentétben a hagyományos vonatokkal, ahol a kerekek folyamatosan érintkeznek a sínekkel, ezáltal lehetetlenné téve az ekkora sebességű mozgást.
 

Forrás: CNN.com


Kína jelenleg a világ leggyorsabb kereskedelmi maglev szolgáltatását is magáénak tudhatja, amely vonat 431 km/óra sebességre képes, és Shanghai repterét köti össze a város központjával 30 km hosszú szakaszon.

Nem a CRRC prototípusa lesz az első vonat, ami ilyen hajmeresztő sebességre alkalmas, hanem a japánok is komoly „versenyben” vannak a rekorderi címért. Még 2015-ben beállították saját maglev-vasútjukkal az új sebességrekordot, amely már akkor elérte a 603 km/órát, azonban ez a vonat nem képes ekkora sebességgel történő folyamatos haladásra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás