promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megállíthatatlannak tűnik a Nagy-korallzátony pusztulása
Borítókép:  AFP/Greg Torda
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csaknem 90 százalékkal kevesebb a bébikorall az ausztrál Nagy-korallzátonynál, mint az 1990-es években volt – derült ki egy új tanulmányból, amely a zátonyt sújtó közelmúltbeli tömeges korallfehéredéseket teszi felelőssé a jelenségért. 

„Az elpusztult virágállatok nem szaporodnak” – mondta Terry Hughes, a queenslandi James Cook Egyetem munkatársa. A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői 2018-ban végeztek vizsgálatokat a Nagy-korallzátonynál. Megnézték, hogy mennyi felnőtt példány élte túl a 2016-os és 2017-es tömeges korallfehéredéseket, valamint felmérték az új korallok számát – írja a BBC hírportálja.

„A Nagy-korallzátony hosszában átlagosan 90 százalékkal alacsonyabb az új korallok száma az 1990-es évekhez képest”

– mondta Andrew Baird, a tanulmány társszerzője. Baird egészen elképesztőnek nevezte a bébikorallok számának visszaesését és hozzátette, hogy a korallzátonynak valószínűleg soha ezelőtt nem volt még ilyen mértékű regenerálódási problémája.

A szakember szerint ha az egyik zátony el is pusztul, akkor a többin általában még jócskán vannak felnőtt példányok, amelyek képesek szaporodni. A közelmúltbeli tömeges korallfehéredések azonban a Nagy-korallzátony 1500 kilométernyi szakaszát érintették.

„A pusztulás mértéke jelenleg olyan magas, hogy egyszerűen nem maradt, ami újra benépesítené a zátonyt”

– mondta Baird.

A szakemberek azt is megállapították, hogy a bébikorallok faji összetétele is megváltozott: 93 százalékos csökkenést észleltek az Acropora korallnem képviselőinél. Az Acropora fajok a legfontosabb zátonyalkotó korallok közé tartoznak, vagyis kulcsfontosságú szerepet játszanak a mészkőváz felépítésében.

A kutatók szerint a korallzátonyok a következő 5-10 éven belül képesek lennének a regenerálódása, ha a jövőben nem sújtaná őket újabb tömeges korallfehéredés. Baird azonban megjegyezte, hogy

a jelenlegi becslések szerint egy ilyen forgatókönyv szinte elképzelhetetlen.

Munkájukban a kutatók felhívják a figyelmet az óceánvíz hőmérsékletének emelkedése és a korallok sebezhetősége közötti összefüggésre, valamint szorgalmazzák a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket.

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes tünete.

Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Az Ausztrália keleti partjainál 2300 kilométer hosszan elnyúló zátonyt az elmúlt években a töviskoronás tengericsillagok inváziója, a vízminőség romlása, az óceánvíz savasodása, a zátony csaknem kétharmadát súlyosan károsító 2016-os és 2017-es tömeges korallfehéredés sújtotta.

[[video]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás