promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Istentől terhes a blaszfémiás Varga Irén, Jézusnak nevezi el, de LY-nal – legalábbis ezt állítja
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Varga Irén azt állítja, terhes, és Isten gyermekét hordja a szíve alatt.

Varga Irén olyan régen volt már a reflektorfényben, hogy biztos kezdte már úgy érezni, mintha elfelejtették volna. A polgárpukkasztó hírnévhajhász korábban többször is bemesélte, hogy terhes, és most újra elővette ezt az ütőkártyát, nem is akárhogyan.

Varga Irén a saját blogján írta meg (szokás szerint egyes szám harmadik személyben, mintha nem magáról beszélne), a legnagyobb bulvárlapokat túlszárnyaló szenzációvadász stílusban, hogy újra terhes - sokadjára, és most is csak egy cikk erejéig -, de nem az állítólagos párja, Laci az apa.

Varga Irénnek az lett gyanús, hogy már nem bírta úgy cipelni a vizet, mint régen, és a buszozás is megviselte őt. Ebből nyilván arra tud következtetni a legtöbb nő, hogy biztos terhes, ezért Irén gyorsan el is ment egy patikába, hogy tesztet vegyen - de csak miután vett egy nagy levegőt.

Miután az első vizsgálaton bebizonyosodott, hogy valóban babát vár, jött a nagy csavar: Irénke ugyanis azt állítja, hogy már hónapok óta nem közösült szerelmével, így tehát nem marad más magyarázat: Istentől esett teherbe. Így aztán adja magát a dolog, hogy mi is legyen a gyermek neve. Varga Irén Jézus Krisztusról fogja elnevezni a babát - függetlenül attól, hogy fiú lesz vagy lány -, de csavar egy kicsit a keresztnéven, pontos J helyett LY-al fogja írni: Jónás Lyézus László.

Irénke már most kiírt egy gyűjtést a majdani keresztelőre, de kikötötte, hogy kizárólag jó emberek vehetnek rajta részt, olyanok, akik sosem küldtek nevető emojit egyik posztja alá sem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás