promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csisztu Zsuzsa kisebbfajta pornóbotrány után vetkőzött le egy férfimagazinnak
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az egykori sikeres tornásznő azért nem mutatott meg mindent magából.

Csisztu Zsuzsa a húszas évei legelején, 1992-ben került be a patinás Magyar Televízió sportszerkesztőségébe. Éppen akkor hagyta abba tornász pályafutását, ami egyáltalán nem volt eredménytelen, hiszen sokszoros magyar bajnokká vált, az 1988-as szöuli olimpián pedig 8. helyezést ért el.

A Telesportnál viszonylag kevés időt töltött el, 1998-ban ugyanis a TV2-höz igazolt, a kereskedelmi tévéknél akkor már több lehetősége adódott egy feltörekvő fiatalnak. Akkor is még a csatornánál dolgozott, amikor 2001-ben kisebbfajta „pornóbotrányba” keveredett.

A weben kezdett el keringeni egy házilag készített felvétel, amely állítólag a tűzrőlpattant műsorvezetőt mutatta egy férfivel (akkori hírek szerint Solti Attila sportlövővel) meglehetősen intim helyzetben, semmit sem hagyva a képzeletre.

„Ezen a felvételen nem én vagyok látható, ezért csalódást kell okoznom azoknak, akik azt hitték, rólam készültek a zaftos képek… Azért bóknak veszem, hogy egyesek velem foglalkoznak, hiszen Gábor Zsazsa szerint a negatív reklám is reklám”

– nyilatkozta akkor az Indexnek, és a botrány hullámai viszonylag gyorsan el is ültek. A ma 52 éves Csisztu Zsuzsa 2004-ben így már makulátlan hírnévvel vetkőzhetett le az FHM férfimagazinnak, ahol az augusztusi szám címlaplányaként szerepelt.

Aranydíszítésű fehér bugyiban és melltartóban nézett az olvasókra a borítóról, merészen kihívó tekintettel, borzasra fújt szőkésbarna hajjal. Aki ennél többre vágyott, az hiába lapozott bele az újságba, mert a szép műsorvezető nem vetkőzött le jobban, csupán a fehérneműk színét váltogatta. Sportolástól formás alakja és dús mellei azért így is képesek voltak feltüzelni a fantáziát.

Képek egyebek mellett ITT.

[[c2]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás