promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Intim fotón mutatta meg új testét az Exatlon önbizalomhiányos versenyzője
Borítókép:  ifaktor
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kőnig Anna nagyon megváltozott a műsor óta, meg is mutatta az eredményt.

Kőnig Annát az Exatlon Hungary 3. évadának Kihívói között láthatták a nézők. A fiatal lányt rengeteg támadás érte az iskolai évek alatt. Elmondása szerint mindig piszkálták valami miatt, hol a körme, hol a haja, hol pedig a testalkata miatt. Bár Anna később iskolát váltott emiatt, a történtek rányomták a bélyegüket az önbizalmára, éppen ezért a mai napig nehéz elfogadnia azt, ahogy kinéz. MIndazonáltal igyekszik ezen változtatni, és egyre inkább felbátorodik, amit hiányos öltözetű ruhás posztjai is bizonyítanak.

[[cikk]]

Anna legutóbbi Instagram-bejegyzésében arról írt, hogy az Exatlon alatt felszedett néhány kilót, és emiatt nehéz volt is elfogadnia a testét, így aztán újra elkezdett keményen edzeni, és két hónap alatt máris látványos változáson ment keresztül.

„Lényegében teljesen elölről kellett kezdenem a testem felépítését. (...) A mentális fejlődésem eredményezte azt, hogy újra változni tudtam. Nem azért mert görcsösen erőlködtem, hanem mert szeretem, amit csinálok. Figyelek arra, amit eszem, de nem tiltom magamnak, ha megkívánom este a pizzát, egyszerűen csak nem mindennap eszem azt. Kontroll, nálam ez az egésznek a kulcsa”

Anna úgy fogalmazott, hogy 80-20 százalékos szabályt követve ő is teljes életet él, minden nap mozog, és igyekszik átformálni a testét. Az egykori Kihívó elmondása szerint nagyon nehéz volt az újrakezdés, de úgy érzi, hogy most újra el tudta fogadni önmagát, és ez ad neki erőt.

„Nehéz volt lényegében teljesen újra kezdeni, de sosem szabad feladni, én az egészségemet tartom szem előtt, és ez visz előre. Megtaláltam azt, ami boldoggá tesz, kikapcsol, és feltölt. De talán a legfontosabb, hogy először elfogadtam magamat, és nem az visz előre, hogy változzak (lefogyjak)”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás