promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Berki Krisztián kemény szavakkal vallott a Mazsival való kapcsolatáról: „Bárkit bármikor el tudok engedni”
Borítókép:  R POD PODCAST / YouTube (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Életvezető pszichológushoz járnak, és úgy érzik, a gödör mélyét már elhagyták.

Berki Krisztián kereken három éve, 2019 januárjában vette feleségül Katona (most már: Berki) Renátát, azaz Mazsit, akitől tavaly novemberben kislánya született. Úgy tűnt, ezután csak még nagyobb lesz a pár boldogsága, de időközben valami elromlott.

A médiaszemélyiség a házassági gondjairól először az R POD PODCAST YouTube-csatornán beszélt hosszabban a 2021-es év legvégén. Mégpedig őszintén és szókimondóan, nem megkerülve a kínos kérdéseket sem, bár a témát kissé messziről indította.

Berki elmondása szerint az emberekhez való viszonyát alapvetően meghatározza a gyerekkorában az édesanyjával kialakított kapcsolata. Mindössze 9 éves volt, amikor elváltak a szülei, 12-13 évesen pedig lényegében már nem élt otthon.

„Az édesanyám alkoholista volt. Már nem az, és büszke is vagyok rá. Gyerekként azonban sokáig bántottam őt emiatt, megbocsáthatatlannak tartottam, amit tett. Ma már megértem, hogy olyan rossz dolgok történtek az életében, amelyek ezt váltották ki nála”

– idézte fel a kezdeti időket Berki. Aki gyerekként úgy érzékelte, mintha az anyja eldobta volna őt magától, és emiatt a poklok poklát járta meg.

„Amikor nincs hova hazamenni, és teljesen egyedül vagy, akkor a gyermeki lélek elkezdi magát okolni. Én is úgy gondoltam, hogy rossz vagyok és kevés, ezért kerültem abba a helyzetbe. Mindez előbb önmarcangoláshoz vezetett, majd hatalmas bizonyítási kényszerhez”

– fejtette ki a médiaszemélyiség, hogy milyen belső erők, ösztönök munkálkodását érezhetjük még ma is a viselkedésén. Ezért van az, hogy gyakran érzéketlennek tűnik, pedig minden szakítást maga is veszteségként él meg.

„A partnerkapcsolat az egyetlen, amit nem tudsz irányítani, hiába akarod. Csakis közösen tudtok működni, és ha az egyik fél kiesik, akkor már nem sok mindent tehetsz, ezt be kell látnod. Ezért van az, hogy én már bárkit bármikor el tudok engedni”

– válaszolta Berki arra a kérdésre, hogy mihez kezdene, ha Mazsival végképp tönkremenne a házassága. Szerencsére, jelenleg nem itt tartanak, hanem életvezető pszichológushoz járnak, megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat.

Ennek a „terápiának” a legfontosabb eleme, hogy új lapot kezdenek, nem hibáztatják egymást a kialakult helyzetért, és nem hozzák fel a korábbi sérelmeket. Minek is? Egyszer már kiveszekedték magukat miattuk, tehát lezártnak kell tekinteni azokat.

„Szerintem ez most kellett a kapcsolatunknak. Kellenek a mélységek, és ezek mindenkinél jelen vannak, csak én a nyilvánosság elé viszem, mert nem akarok hazudni. Mindenki púderezi a maga kapcsolatát, én ezt viszont nem akarom, őszinte akarok lenni, hátha más is erőt merít belőle”

– foglalta össze Berki, aki szerint most kilábaltak a gödörből, és nagy szeretetben, odafigyelésben élnek újra.

„Rohadt jó így hazamenni”

– jelentette ki a médiaceleb.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás