promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Puzsér Róbert teljesen kiakadt A Nagy Ő miatt – Durván szétszedte Tóth Dávidot és Stohl Andrást!
Borítókép:  Puzsér Róbert / youtube.com/Puzsér Róbert (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Puzsér Róbert hatalmas erővel tiporta földbe a félelmet nem ismerő véleményével Tóth Dávidot és A Nagy Ő című műsort.

Nemrég ért véget a TV2-n A Nagy Ő, amiben Tóth Dávid keresett párt magának, de azóta már szakított is a választottjával. A nézők visszajelzései alapján sokan felháborodtak a Stohl András által vezetett műsor miatt, és úgy tűnik, hogy az ország legkeményebb kritikusa, Puzsér Róbert is azoknak a táborát erősíti, akik kiakadtak A Nagy Ő-re és annak főszereplőjére.

„A TV2 produkciója, A Nagy Ő az idei évadban Tóth Dávid címszereplésével zajlik, és bizonyítja annak a tézisnek a jogosságát, amely szerint ha élsportoló vagy, és nem nyersz aranyat az olimpián, sürgősen szerezz szakmát, vagy harminchat éves korodra legfeljebb C-kategóriás celeb lehetsz ötperces jelenléttel a Mokkában a kutyaműkörmös meg a karmaasztrológus között. Ha szerencséd van, Exatlon-bohócként vagy reality-közgyalázatként még fizetést is kapsz, és kereshetsz tizedannyit, mint fénykorában Alekosz vagy Aurelio.

Egyesek tévézésre születnek. Nos, annyi már az első adásból kiderült, hogy Tóth Dávid nem tartozik közéjük – még a Boston Dynamics robotkutyáiba is több természetesség és azonosulhatóság szorult: nehéz eldönteni, hogy a kamera mellett álló kolléga táblájáról olvassa-e a szövegeit, vagy a vezérlőstúdió diktálja a fülére, de az egyenletesen monoton megszólalásai minden kétséget kizárnak afelől, hogy az előadott dumákat betanulta volna.

Ami jól látszik: Ő a felvételek előtt beiratkozott egy csajozási tanfolyamra, ahol a tisztálkodás utáni második lecke az volt, hogy minél gyorsabban hatoljon be a vadászott nő intim szférájába – mondjuk a hátán egy finom érintéssel, egy véletlenül a combjára tévedő babrálással, esetleg az arcáról vagy a hajáról lesöpört szösszel teremtsen olyan érzést, mintha a bizalmaskodó nyúlkálást hosszú évek intimitása alapozná meg. Nem tudom, hogy a valóságban ez mennyire működik, a metoo korszakában még kipróbálásra sem javaslom, de az biztos, hogy aki így nyomul, az vagy nagyon nagy bajban van, vagy még élvezi is ezt a nyálkás, alattomos behízelgést.

Első pillantásra nyilvánvaló, hogy Tóth Dávid az utóbbira példa, de ez legalább jól áll neki: amennyire hamis a beszéde és az érdeklődése, a sunyi, számító bájolgást épp annyira hitelesen adja elő. Külön elismerést érdemelnek a szövegírók, akik ebből a minden ízében érdektelen emberből képesek voltak kihozni azt az említésre alig méltó személyt, aki a képernyőre került – nagy munka lehetett, hisz Tóth Dávid jelenléte alig több a semminél.

A Nagy Ő ebben az évadban finoman szólva sem egy megfejtésre váró rejtvény. Magyarok tömegének szeme láttára végignyalni a lehető legtöbb gádzsit, közben zsebrerakni a lehető legtöbb gázsit, aligha visszatérő ajánlat Tóth Dávid életében – neki pedig eszében nincs kihagyni egyetlen smárolást sem. Stohl András esete más. Valaha nagyon jó színész volt, ma az Édes Élet színvonalát is alulmúló kamureality mellékszereplője. Túlzás lenne azt állítani, hogy egy széklábat faragó Michelangelo, hisz egy székláb kifaragása ehhez képest áldott alkotótevékenység. Stohl Andrásból nyilván akkor sem lett volna Antal Imre vagy Vitray Tamás, ha a tévézésre teszi fel az életét, továbbá akkor sem lett volna belőle Gábor Miklós vagy Cserhalmi György, ha teljesen a színjátszásnak szánja magát – és mégis fájdalmas látni azt a permanens kulturális merényletet, amit önmaga ellen évtizedek óta elkövet.

Ez sem fájdalmasabb azonban annál a rituálénál, melynek során Dávidnak az Őt elhódítani akaró nők maguk által szerzett erotikus novellákat adnak elő – ezt látva az óvatlan néző a másodlagos szégyennek mélyen a kényszerű emlékezetbe vésődő stációit járja be. Gyalázatos, hogy fiatal, jó külsejű, szabad nők önként az arcukat és a nevüket adják ehhez a hitványsághoz – nem tudom, mi volt az üzleti terv, de a készítők a jelek szerint csúnyán átverték őket”

– írta cikkében Puzsér Róbert.

A legtöbb nézői kritika valóban Tóth Dávidot érintette, hiszen sokak szerint kifejezetten „hiteltelen” volt, és minden jel arra utal, hogy ezzel bizonyos szinten Puzsér Róbert is egyet tud érteni, ugyanis nagyon ritkán áll bele valakibe ennyire.

Itt lehet megtekinteni Puzsér Róbert posztját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás